2024. március 28., Csütörtök

A XVIII. F.I.T.A. Nemzetközi Színházi Fesztiválnak az olaszországi Viterbo adott otthont szeptember 29. és november 24. között. Az Etoile Európai Színházi Szövetség és az Osonó Színházműhely közös előadása, a Fazakas Misi által rendezett A bolondok törvénye a fesztivál utolsó napján került bemutatásra és elnyerte a Viterbo Város Nagydíját.

Fazakas Misi az olasz színészekkel egy valós történetet dolgozott fel. A Bolondok Törvénye című produkció kiindulási pontja a Franco Basaglia vitatott, 1978-ban elfogadott törvénye, amely forradalmasította az olasz pszichiátriát úgy, hogy lépésről lépésre terápiás közösséget varázsolt a kórházakból, hangsúlyozva, hogy nem lehet tárgyként kezelni az embereket. Ennek kapcsán, a mai társadalmi összefüggéseket és a fiatalok helyzetét és jövőképét járja körbe az előadás, amely a „ki vagyok, és hogyan találom meg magam a világ történéseiben?” kérdésre keresi a választ.

Az előadást - amelynek erdélyi turnéjára jövőben kerül sor - legutóbb október végén láthatta a sepsiszentgyörgyi közönség.




<< vissza


Oldal megjelenítése: 23428    


Utolsó módosítás: 2013-11-26    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem