2024. március 29., Péntek

Újabb felolvasószínházi est lesz május 27-én, kedden este nyolc órától a Ponopol Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Tein Teaház szervezésében. A megszokott hármas: Derzsi Dezső, Kolcsár József és Pálffy Tibor másodszor választ Mika Myllyaho szöveget, ezúttal a finn sikerszerző Káosz című darabját olvassák fel, amely három nő történetét meséli el. Felhívjuk a figyelmet, hogy a teázóban 19 órától tilos a dohányzás. Belépőjegy a a bejáratnál váltható, felnőtteknek 10, diákoknak 5 lejért.

„Sofia Lehto 36 éves általános iskolai tanár. Élete akkor vesz fordulatot, amikor iskolája élére új igazgatót nevezni ki, aki ráadásul csak az anyagiakkal törődik, ezért aztán kilátásba helyezi az intézmény bezárását. Sofia labilis, túlérzékeny idegzete nem képes megbirkózni a nyomással. Felszínre buggyan rejtegetett agressziója...

Júlia terapeuta. Az ő történetébe akkor csatlakozunk be, amikor új férfi beteg jelentkezik a rendelőjében. A nő lassan érdeklődni kezd az ellentétes személyiségjegyekkel küzdő férfi iránt, annak ellenére, hogy ez nyilvánvalóan tabu számára. Júlia megrögzötten keresi a szeretetet, a szerelmet, a családi élet boldogságát.

Emmi újságíró, Júlia testvére. Az ő történetébe akkor kapcsolódunk be, amikor megromlott házasságát igyekszik megmenteni. A gyógyszer- és alkoholproblémákkal küzdő nő nehezen tudja kordában tartani indulatait, ami bajba is keveri őt. Magánéleti válsága mellett pedig örökös harcban áll testvérével, Júliával is.

A KÁOSZ szereplői szigorúan itt és most, a jelenlegi „rendben" vergődnek. Közös a három nőalakban, hogy a szürke hétköznapokból mindegyiküknek elege van. Néha elviselik, máskor meg lázadnak a külső és belső súlyos tehertételeik ellen. (...) Kitörési kísérleteik ugyan többnyire sikertelenek, de az emberibb létezésért folytatott küzdelmük elvitathatatlan." (...) (Török Gábor)

 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 23823    


Utolsó módosítás: 2014-05-26    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem