2024. április 20., Szombat

Majdnem napra pontosan 25 éve, hogy Cseh Tamás először Sepsiszentgyörgyön koncertezett, ezt a kivételes hangulatú eseményt megidézve, ugyanakkor a hat éve elhunyt előadóművész alakját felelevenítve tartanak Sepsiszentgyörgyön Cseh Tamás emlékestet.


A koncert kezdeményezője Gajzágó Zsuzsa, a Tamási Áron Színház művésze, akit még gyerekkorában édesanyja „fertőzött meg” a Cseh Tamás dalokkal: „gyerekként énekeltük ezeket a dalokat, aztán kamaszként tudatosan is kezdtük hallgatni, gyakorlatilag belénk ivódtak. Aztán egyszer csak elkezdtek ezek a dalok gyötörni, nem hagytak nyugodni, így született meg az emlékest gondolata”. Bereményi Géza és Cseh Tamás annak idején új műfajt hoztak létre: színház és költészet dalban megfogalmazva; ezért speciális figyelmet igényel előadótól és nézőtől egyaránt. „Fontos volt a találkozás Simó Lakatos Barna gitárossal, akit szintén az ügy motivált. Aztán bővült a csapat: Várkonyi Eszter énekel és hegedül, Ķónya Ütő Bence csellón játszik, Szakács László énekel, Nagy Alfréd gitározik, énekel és Nemes Levente egy dalszöveget olvas fel. Körülbelül harminc dal hangzik el, köztük az Álomfejtés, Budapest, Antoine és Désiré dalok stb.” – mondta el Gajzágó Zsuzsa.


A koncertet február 28-án, szombaton 19 órától az Új Stúdióban tartják, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program támogatásával. Jegyek a helyszínen kaphatóak, a belépő ára öt lej.


A 25 évvel ezelőtti koncert emlékére egyébként nemcsak Sepsiszentgyörgyön, hanem Kolozsváron is szerveznek emlékestet, mindkét eseményen részt vesz Cseh Tamás fia, András.

 


 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 24880    


Utolsó módosítás: 2015-02-24    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem