2024. április 20., Szombat

A sepsiszentgyörgyi Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat  által kiállított dokumentumok érvényessége automatikusan meghosszabbodik a szükségállapot végéig és a lejárt dokumentumokat is érvényesnek tekintik a hatóságok az ország területén.

Ennek értelmében a Személyi Nyilvántartó Osztály által kiállított személyi igazolványok, az ideiglenes személyi igazolványok és a lakóhelyet igazoló okiratok érvényesek Románia területén a szükségállapot idején és annak lejárta után 90 napig.

A személyi igazolványok kiállításához szükséges kéréseket kizárólag a szükségállapot lejárta után fogadják, abban az esetben ha ezek érvényessége lejárt, függetlenül attól, hogy ez a szükségállapot ideje alatt vagy azt megelőzően történt.

Ugyanakkor, indokolt esetben – elvesztés, lopás, rongálódás és egészségügyi helyzet esetén – a lakók új személyi igazolvány, szükség esetén lakóhelyet igazoló okirat kiállítását kérvényezhetik, ehhez előzetes programálás szükséges a Személyi Nyilvántartó Osztálynál a 0744 816 367-es telefonszámon.


 

Képgaléria:


Hagyományos kirakodóvásár az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat keretében - Szabadság tér - 2011 szeptember 24-25 - fotó, Henning János

Nemzeti Vágta - Budapest, Magyarország - 2011 szeptember 14-18

550 perc élő zene - Laura Zan és meghívottai - Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum - 2011 szeptember 15 - fotó, Vargyasi Levente

550 perc élő zene - Laura Zan és meghívottai - Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum - 2011 szeptember 15 - fotó, Henning János

Tanévnyitó a Székely Mikó Kollégiumban - Sepsiszentgyörgy - 2011 szeptember 12 - fotó, Hernning János

Tanévnyitó a Váradi József Általános Iskolában - Sepsiszentgyörgy - 2011 szeptember 12 - fotó, Vargyasi Levente

550 perc élő zene - Fábián Juli – Sárik Péter Duó koncert - Sepsiszentgyörgy, Di Stefano bár - 2011 szeptember 11 - fotó, Vargyasi Levente

Deák Barna és Deák M Ria grafikai és textilművészeti tárlata - Sepsiszentgyörgy - 2011 szeptember 6 - fotó, Vargyasi Levente

Varázsképek, Székelyföld című szabadtéri kiállítás a Camera Club Siculorum fotóklub szervezésében - Sepsiszentgyörgy, Erzsébet park - 2011 augusztus 28 - fotó, Vargyasi Levente

550 perc élő zene - Kampec Dolores koncert - Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum - 2011 augusztus 25 - fotó, Vargyasi Levente





Képgaléria:


Hagyományos kirakodóvásár az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat keretében - Szabadság tér - 2011 szeptember 24,szombat - fotó, Vargyasi Levente

Hagyományos kirakodóvásár az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat keretében - Szabadság tér - 2011 szeptember 24-25 - fotó, Henning János

Nemzeti Vágta - Budapest, Magyarország - 2011 szeptember 14-18

550 perc élő zene - Laura Zan és meghívottai - Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum - 2011 szeptember 15 - fotó, Vargyasi Levente

550 perc élő zene - Laura Zan és meghívottai - Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum - 2011 szeptember 15 - fotó, Henning János

Tanévnyitó a Székely Mikó Kollégiumban - Sepsiszentgyörgy - 2011 szeptember 12 - fotó, Hernning János

Tanévnyitó a Váradi József Általános Iskolában - Sepsiszentgyörgy - 2011 szeptember 12 - fotó, Vargyasi Levente

550 perc élő zene - Fábián Juli – Sárik Péter Duó koncert - Sepsiszentgyörgy, Di Stefano bár - 2011 szeptember 11 - fotó, Vargyasi Levente

Deák Barna és Deák M Ria grafikai és textilművészeti tárlata - Sepsiszentgyörgy - 2011 szeptember 6 - fotó, Vargyasi Levente

Varázsképek, Székelyföld című szabadtéri kiállítás a Camera Club Siculorum fotóklub szervezésében - Sepsiszentgyörgy, Erzsébet park - 2011 augusztus 28 - fotó, Vargyasi Levente






Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem