2024. március 29., Péntek

A nézők számát, a visszajelzéseket, az élmény intenzitását tekintve Lajkó Félix és zenekarának koncertjét lehet a pulzArt fesztivál csúcspontjának tekinteni – hangzott el az első alkalommal megszervezett kortárs összművészeti fesztivál kiértékelő sajtótájékoztatóján. Barta Mónika főszervező, a Városimázs Iroda vezetője elmondta, összességében elégedettek az eredménnyel, sikerült reprezentatív, izgalmas művészeti kezdeményezéseket bemutatni, a közönség pedig nyitottan viszonyult a legkísérletibb produkciókhoz is. „Nem a mennyiség, hanem a minőség volt a legfontosabb szempont, és ezt a programok szintjén sikerült is teljesíteni. Mondhatjuk: nemcsak Sepsiszentgyörgyöt, de valamelyest Székelyföldet is sikerült megmozgatni, de tény, hogy az elkövetkezőkben nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a többi székelyföldi városban történő népszerűsítésre. Programjaink többnyire teltházasok voltak, a közönség nagyon aktívan részt vett a fesztiválon, a visszatapsolások is érezhetően őszinték voltak. Úgy érezzük, van helye ennek a fesztiválnak és folytatni kell“ – értékelte a fesztivál visszhangját Barta Mónika.


Életes irodalom

Idén Sepsiszentgyörgyön a Hang és szó éve van, éppen ezért kiemelt szerepet kapott az irodalom a pulzArt fesztivál programjában. Az irodalmi blokk résztvevői közül egyesek visszatérő vendégek voltak, akik szívesen jöttek ismét Sepsiszentgyörgyre, míg bizonyos szerzőket éppen erre a fesztiválra volt érdemes meghívni, ugyanis kreatív munkásságuk az összművészet területéhez is kapcsolható.


 „Karafiáth Orsolyát például már régóta szerettük volna elhívni Sepsiszentgyörgyre, azonban eddig nem sikerült olyan alkalmat találni, amely ennyire illett volna alkotói egyéniségéhez. Fontos volt a válogatás során, hogy érzékeny betekintést nyújtsunk a kortárs irodalomba, művészetbe, mérvadó produkciókba, érdekes szerzői világokba. Azok a programok, amelyekben az irodalom és a zene összekapcsolódott, olyan kulturális kombinációkat eredményeztek, amelyek jól illeszkedtek az összművészeti fesztivál hangulatához, jellegéhez. Ha egy szóval jellemeznénk az irodalmi és az irodalmi-zenés programokat, akkor az a közvetlenség lehetne, érvényes volt ez fellépőkre és közönségre egyaránt. Közvetlen, életes élményt nyújtó találkozásoknak lehettünk tanúi, színpadon, könyvtárban, de kávézóban vagy épp az éjszakába nyúló örömzenélésen, partikon is” – fogalmazott Szonda Szabolcs könyvtárigazgató, az irodalmi programok koordinálója.

Háy János és Beck Zoltán a közönséget is bevonta a zenés-irodalmi kísérletbe
 

Fontos volt, hogy a helyi alkotók is hangsúlyosan jelen legyenek a fesztiválon, nem véletlen, hogy a Szöveg a köztéren című kiállítás megnyitójával kezdődött a pulzArt, de bemutatkozott a Lakóca Alkotócsoport, folytatódott a Zene máshol, bemutatták a Haute Cuisine-t, amely helyi produkció, magyarázta a főszervező, aki szerint a pulzArt egyik nagy erőssége épp az volt, hogy bensőséges hangulatban zajlott nemcsak a közönség, de az alkotók szempontjából is.
 

“Meghívottjaink visszajelzései alapján mondjuk, hogy nagyon jól érezték magukat Sepsiszentgyörgyön, aki tehette többet maradt, megtekintett egy-egy produkciót, például Alexandru Tomescu megnézte Lajkó koncertjét és a Haute Cuisine-t, Háy János vagy Karafiáth Orsolya több napot is velünk volt “ – számolt be Barta Mónika, aki megköszönte az önkéntesek és partnerek munkáját. A Városimázs Iroda felhívására 40 fiatal önkéntes jelentkezett, akik közül 15 dolgozott végül a szervezőcsapattal.


Legek a pulzArton

A legtöbben a vajdasági hegedűvirtuóz koncertjére voltak kíváncsiak, míg a fiatalok körében a legnépszerűbb program az Irie Maffia koncertje volt. Az eladott jegyek számát tekintve a Frenák Pál Társulat előadása következik a Lajkó koncert után. A francia-magyar táncosokból álló társulat inTimE című előadását talán a legprovokatívabb produkciónak lehet nevezni, de jól reagált a közönség, ezt mutatja a nagyon sikeres közönségtalálkozó, ahol a táncosok nyíltan és őszintén meséltek munkájukról.
Visszajelzések alapján a legszemélyesebb és legbensőségesebb előadásnak a Mellettem elférsz, Grecsó-Dés-Dés hármas produkciót lehet tekinteni, míg a a leginteraktívabb, legfelszabadultabb előadás a Háy Come Beck című Háy János, Beck Zoltán ősbemutatója volt. A kifinomultabb zenei ízlésű közönségnek felejthetetlen élményt nyújtott a lengyel Mikrokolektyw, hangzásilag és technikailag ilyen magas színvonal ritkán fordul elő Sepsiszentgyörgyön. Az elmúlt évek klasszikus zenei előadásainak legnívósabb koncertjét Alexandru Tomescu hegedűművész adta, aki egy Stradivarius hegedűn játszott és első alkalommal járt Sepsiszentgyörgyön.



Lajkó Félix közönségkedvencnek bizonyult

A Városimázs iroda és a Sepsiszentgyörgyi Ifjúsági Tanács által szervezett fesztivál költségvetése  megközelítőleg 165.000 lej volt, 46.000 lej pályázati forrásokból származott, a fennmaradó részt helyi költségvetésből fedezték, a jegyek árát (kb. 20 000 lej) pedig további kulturális események szervezésére fordítja az önkormányzat a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program keretében. A szervezők számításai szerint hozzávetőleg 3000 embert mozgatott meg a rendezvény.
 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 23696    


Utolsó módosítás: 2013-09-11    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem