2024. március 28., Csütörtök

Parti Nagy Lajos és Závada Pál lesz a vendége október 24-én, pénteken 20 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teázónak, a szerzőkkel Murányi Sándor Olivér író beszélget. Köteteik kedvezményesen megvásárolhatóak a helyszínen. Az eseményt a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa, a Tein Teaház szervezi a BGA Zrt és a Szépírók Társasága támogatásával.

Parti Nagy Lajos a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb nyelvművésze, emblematikus alakja.
„Posztmodern költőkirály”, aki költőként, próza- és drámaíróként, illetve műfordítóként is meghatározó helyet foglal el napjaink magyar irodalmában. Szövegalkotásának jellegzetessége a nyelv végsőkig vitt átalakítása, a rontott nyelvi elemek felhasználása, a populáris és elitkultúrából vett idézetek kicsavarása, illetve a humor, az irónia és a paródia elemeinek felhasználása. Ezen túl egy újfajta szerzőfelfogás is megjelenik itt: a költő olyan mesterember szerepébe kerül, aki mintha vágódeszkán gyúrná újra a nyelvet. Parti Nagy műveivel ezidáig mintegy 300 kritika vagy tanulmány foglalkozott, az alkotóval több mint 60 olyan interjú vagy beszélgetés készült, amelyek nyomtatásban is napvilágot láttak. A szerző több mint 30 díj tulajdonosa. Legutóbbi kötete idén jelent meg a Magvető Kiadónál Fülkeufória és vidéke - Százegy új magyar mese címmel.
 

Závada Pál Jadviga párnája című könyve a kortárs magyar szépirodalmi regénynél korábban soha nem tapasztalt példányszámban (jóval ötvenezer fölött) kelt el, valamint több díjjal kitüntetett játékfilm készült belőle. Naplóformában írott nagyregény, bár történetileg az elidegenedésről, közelebbről egy rejtelmes családi szövetség csődjéről tudósít, mégsem egyszerűen a széthullás krónikája. Jelentős alkotás, varázslatos elbeszélés, nyelvi erejénél fogva világos gesztus a klasszikus próza eszményei felé a kortárs irodalom bizonytalan hierarchiájában. A műben megszeretett nyelv és figurák a Milota című családregény olvasóit is magukkal ragadják. Závada szintén számos rangos díjat tudhat magáénak, idén megjelent kötete, a Természetes fény döntően a második világháborúban meg előtte és utána játszódik. Eltelt hét évtized, az okokat és a miérteket elfelejtettük: könnyű szívvel nézegettünk retusált képeket. Hogy ennek vessünk véget, ezt ajánlja Závada Pál új regénye, miközben máig bevilágít bennünket az iszonyúan szenvtelen természetes fény.
 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 25425    


Utolsó módosítás: 2014-10-23    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem