2020. szeptember 21., Hétfõ

A 2019 szeptemberében lezajlott pulzArt fesztivál műsorán láthatta először a közönség Swechtje Mihály Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :-) (2019) című játékfilmjét, melynek közönségtalálkozóját követően vált nyilvánvalóvá az igény, hogy a fiatalok körében szükség van a zaklatás témáját vizsgáló foglalkozásokra. A Prezsmer Boglárka drámapedagógus és Szigety Tünde szociológus együttműködése során létrejött projekt támogatását a város Diákok Éve keretében vállalta fel. November és december során 10 sepsiszentgyörgyi középiskolás osztály tekintette meg a filmet, összesen 220 diák, akik számára 10 darab, alkalmanként 100 perces drámajátékos feldolgozó foglalkozást tartott a két szakember. A projekt a Sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum és a Plugor Sándor Művészeti Líceumban valósult meg. A bevont iskolapszichológusok, Pálfy Alíz és Para Noémi szakmai és emberi támogatásával. Ezúttal köszönet Incze Éva és Varga Ibolya osztályfőnököknek a szervezésben nyújott segítségért.

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Az agresszió és a tettekben is megnyilvánuló együttérzés hiánya aggasztó méreteket öltött a gyerekek körében, különösen az iskolákban. Az agresszivitás és az antiszociális magatartás egyik legsúlyosabb formája az iskolai zaklatás (bullying) és a kiberzaklatás (cyberbullying), a kettő nemritkán egybefonódva jelentkezik, ahogyan ezt a kortárs magyar film is bemutatta. A fiatalokkal készített interjúkon és a szakirodalom ismeretén alapuló, a zaklatás témáját a maga összetettségében megjelenítő film kiváló alkalom volt arra, hogy a témát közelebbről is megvizsgálva, a megértésben elmélyüljenek a fiatalok. A program célja az volt, hogy a témába elmélyültebb betekintést adjon, segítsen felismerni a zaklatást, tájékoztasson a jelenség összetett jellemzőiről és annak következményeiről. A csoportos foglalkozás pedig teremtsen tapasztalati tanulási lehetőséget, bátorítsa az együttérző viselkedést, segítse a zaklatót fékező, a célba vett diák mellett kiálló magatartás- és viselkedésformák elsajátítását.
A filmre ás annak értelmezésére alapozva a diákok drámajátékok során élhették át egy zaklatási történet szereplőinek helyzetét, érzéseit, indítékait, fogalmazhatták meg gondolatait, tudatosíthatták a folyamat mélyen húzódó lélektani és  csoportdinamikai valamint társadalmi mechaniznmusokat. A színház és dráma eszközei által feltárt és megfogalmazott összefüggésekhez, a diákok értelmezéseihez szervesen illeszkedett a szakirodalmon, kutatásokon alapuló tudásátadás. Az átélésnek fontos szerepe van egy-egy konkrét eset megértésében, a tanulási folyamatban.

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

A szakemberek következtetései szerint:

1.      A diákok nagyrésze úgy ítélte meg, hogy a zaklatás különböző formái (hagyományos, internetes, szexuális tartalmú) a mindennapi valóság része, környezetükben gyakran észlelnek hasonlót. A téma megérintette és érdekelte őket és rendkívüli aktualitással bírt számukra. Az is kiderült, hogy nem kérnek segítséget a felnőttektől.
2.      A drámajáték során megélték a zaklatási történetek folyamatait, belehelyezkedtek szereplők érzelem- és gondolatvilágába, megfogalmazták saját gondolataikat a témával kapcsolatosan, és értelmeztek. A cél ebben az esetben az érzékenyítés, az empátia fejlesztése és az előítéletmentes gondolkodás erősítése volt.
3.      A megélt élményekhez igazodó zaklatás témájából átadott szakismeretek részben megerősítették a diákok által felfedezett és megfogalmazott gondolatokat, továbbá árnyalták, illetve kiegészítették azokat. Szó volt a zaklatás ismertetőjegyeiről, zaklató és áldozat, valamint a „többiek” szerepkörökről, a különbségről konfliktus és zaklatás között, a zaklatás következményeiről az áldozatra és a csoportra nézve, a zaklatás okozta traumáról, az erőszak körforgásáról, a zaklatás sajátos csoportdinamikájáról, a csoportnorma kialakulásáról, a bámészkodó hatásról.
4. Nemzetközi kutatások eredményei szerint gyerekek és serdülők 35–40% zaklat vagy a csoportban tanúsított viselkedésével a zaklató mellett foglal állást, így tulajdonképpen fokozza a zaklatást.   További 25–30% semmit sem tesz akkor, amikor látja, hogy társát zaklatják. Tehát, a többség inkább szítja a tüzet, és nem lép közbe, hogy megfékezze a támadót vagy a célba vet társát védje.  A zaklatás megelőzésével, illetve kezelésével kapcsolatos tudnivalók támogató és bátorító jellegűek voltak, szándék szerint bátorították az együttérző viselkedést és segítették a zaklatót fékező, a célba vett diák mellett kiálló magatartás- és viselkedésformák fontosságának felismerését. A foglalkozások záróköreiben, a sepsiszentgyörgyi diákok által megfogalmazottak arról tanúskodtak, hogy ez a cél megvalósult.
5. A foglalkozásokon résztvevő osztályfőnökök, iskolapszichológusok megítélése szerint a diákok  a megszokotthoz  képest aktívabbak voltak, a jelek és a diákok utólagos visszajelzése szerint a foglalkozás megérintette és elgondolkodtatta őket.
6. A projekt arra is rámutatott, hogy a diákok érzelmi intelligenciája fomálására, nevelésére óriási igény van, az oldott környezetben zajló foglalkozás egyike lehetett ennek, ugyanakkor megerősítette bennünk azt a nevelési elvet, hogy valós eredmény a folyamatos munkában és  együttműködsében van.

Prezsmer Boglárka  - Szigety Tünde




<< vissza


Oldal megjelenítése: 12556    


Utolsó módosítás: 2019-12-13    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2020 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem