2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Elkezdődött a Jelek alkotótábor

Harmadik megállójához érkezett az egyik legérdekesebb helyszínen zajló sepsiszentgyörgyi tábor, a Jelek. A fafaragók számára szervezett kéthetes találkozó hétfőn kezdődött, hagyomány szerint az Erzsébet parkban, a katolikus templom mögötti területen. Az itt elkészülő alkotások idén is közterekre kerülnek.

Két hétig dolgoznak a résztvevő szobrászok az Erzsébet parkban, a katolikus templom mögötti sétányon rögtönzött alkotóműhelyben. A szobrásztábor témájában kapcsolódik az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozathoz, hiszen a szervezők az évforduló tiszteletére a tábornak az 550 nevet adták.

A mostani találkozóra nyolc faragóművész jelentkezett, érkeztek alkotók Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Kézdivásárhelyről, Zalánból, Feldobolyról, emellett egy japán származású, Finnországban élő alkotó is a város vendége.

Utóbbi művésznek két oka volt arra, hogy Háromszékre látogasson. Yasushi Koyama néhány évvel ezelőtt a Sepsiszentgyörgyön élő Tanizaki Seikóval vette fel a kapcsolatot, aki érdeklődést keltett benne az erdélyi tájak szépsége iránt, így amikor hallott a táborról, azonnal megragadta az alkalmat. A városban már körülnézett, hogy kiválassza magának azt a teret, ahol a jövő héten elkészülő alkotását felállítja majd – azt nem pontosította, hogy melyik városrész tetszett neki, csak annyit mondott, hogy egy lakótelepet szemelt ki.

Yasushi, miután korábban egy japán egyetemen jogi egyetemet végzett, gyökeres változáson ment keresztül, és a korábbi, a grafika és a szobrászat iránti érdeklődése megerősödött, így aztán előbb Új-Zélandon, az őslakosok között alkotott egy ideig, majd Finnországba költözött, hogy továbbtanuljon.

A tábor első két napján az alkotók a városban tartanak terepszemlét, hogy megismerjék Sepsiszentgyörgyöt, megérezzék a különböző helyszínek hangulatát, és nem utolsó sorban felkutassák leendő szobruk végleges helyét. Az alkotók napközben a parkban fűrésszel, fejszével, egyéb szerszámokkal alakítják a megálmodott formákat. Az előző évek gyakorlatának megfelelően az elkészült alkotásokat a városvezetőség segítségével elhelyezik a megyeszékhely különböző pontjain.

Éltes Barna, aki a Székely Nemzeti Múzeum és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatásával szervezi a tábort, azt tapasztalta az előző években, hogy ugyan sok ember egy pillantást sem vet feléjük, vannak kíváncsi járókelők, akik meg-megállnak, akár közelebb is lépnek, elbeszélgetnek a művészekkel.

Éltes szerint ez az odafigyelés fontos, hiszen aki látta a szobrot, amint napról-napra kibontakozik a fatörzsből, az, amikor meglátja a végső alkotást a városban, azonnal el tudja majd fogadni.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23627    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem