2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
Átadták az új postát

Tegnap hivatalosan is átvette a több évig a városközpont szégyenfoltjának számító, mára már korszerűen felújított postaépületet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.

Antal Árpád városvezető elmondta, az elmúlt három év során 37-szer találkozott a Romtelecom képviselőivel, a postával 21-szer tárgyalt, és három miniszterrel is asztalhoz kellett üljön ahhoz, hogy mára így nézhessen ki az építmény. A tükörborítású, modern épület földszintjén a városháza adó- és pénzügyi hivatala fog berendezkedni, a költözés már a hétvégén megtörténik, az épületben kap helyet a posta, a két intézmény összesen 1500 négyzetméter alapterületű irodahelyiségben fogadja majd az ügyfeleket. A második 300 négyzetméteres szint birtokbavételéhez pedig bérlők jelentkezését várják. Az épület felújításának összértéke 700 ezer euró, 100 ezerrel több, mint korábban becsülték. A posta átköltöztetésével a város tíz évre átveszi majd a műemlék épület Hungária Szállót, amelyet a tervek szerint fel is újít az önkormányzat.


Fotó: Palkó István-Zsolt, 2011. augusztus 19.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25235    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem