2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Nagyborosnyó közelébe költözhet a lőtér

Úgy tűnik, többéves huzavona után sikerül megoldani a sepsiszentgyörgyi katonai lőtér problémáját, amelynek működtetése számtalan alkalommal okozott gondot a lakosságnak, többek között temetéseket zavart meg az egyenruhások gyakorlatozása. Antal Árpád polgármester csütörtökön jelentette be, hogy az önkormányzatnak sikerült egy, a sepsiszentgyörgyihez hasonló területet találnia, ahová el tudják költöztetni a lőteret, az új hely a hadsereg illetékeseinek is megfelel.

A városvezető elmondása szerint a hetvenhektáros területet Nagyborosnyó község Kovászna felé eső részén azonosították. Mint kiderült, ez minden szempontból megfelelne egy lőtérnek, és – ami legfontosabb – eléggé messze fekszik a lakott területtől, tehát elkerülhető az, hogy a település fejlesztése során újabb akadályok támadjanak. A városháza már elküldte a cseréről szóló előszerződést a hadügynek, mert szeretnének biztosítékot kapni arra, hogy nem értelmetlenül vásárolja meg az önkormányzat nagyborosnyói területet, és a csere valóban összejön. Az elvi megegyezés már megvan – tette hozzá Antal.

Ami a terület tulajdonosi viszonyát illeti, ennek egy része önkormányzati, míg egy másik része magántulajdonban van. A két település elöljárói úgy döntöttek, hogy a helyi magántulajdonosoktól a községi önkormányzat vásárolja meg a telkeket, mivel ez egyszerűbb, majd a megyeszékhely polgármesteri hivatala megveszi a hetven hektárt. Emellett (a hadüggyel folytatott tárgyalások alapján) a terület lőtéri célokra való kiképzése szintén a városházát terheli majd, így többek között a villanyszolgáltatást kell megoldaniuk, előfordulhat, hogy ezt generátorokkal rendezik eleinte.

A lőtér elköltöztetésének teljes költségeit illetően Antal Árpád nem tudott pontos adattal szolgálni, mivel erről még nem történt érdemben tárgyalás, de azt leszögezte, hogy a városháza mindenképp előteremti a szükséges összeget, akát költségvetési átirányítással is, mivel kiemelt fontosságú kérdésről van szó.

Mint ismeretes a lőtér, valamint a román hadsereg által még mindig birtokolt, nagyrészt kihasználatlan ingatlanok ügye már több mint két éve borzolja a kedélyeket Sepsiszentgyörgyön. Az önkormányzat több rendben is próbálta elérni, hogy a köztemető szomszédságában lévő, 70 hektáros lőteret megkapja a város, ahol többek között egy szabadidőközpontot alakítanának ki. Idén július elején sikerült elérni, hogy mindennemű tevékenységet beszüntessen a lőtéren a hadsereg. A katonaság által birtokolt ingatlanok esetében van még egy gond: a körülöttük kijelölt védelmi övezet miatt ugyanis a városfejlesztési kezdeményezések sokszor nehezen kivitelezhetőek.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24755    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem