2024. április 18., Csütörtök
Hírarchívum
Egy színház- és két moziterem

Elkészültek a látványtervei a két héttel ezelőtt, többéves bírósági hercehurca után átvett sepsiszentgyörgyi mozi épületének. A legfontosabb hír talán mégis az, hogy a megüresedett ingatlanban az év végén már új színpadon fogadhatja nézőit az Andrei Mureşanu Színház, és a filmek szerelmesei is két vetítőteremben tekinthetik meg a legújabb alkotásokat.

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere és Horaţiu Mihaiu, a román színház igazgatója közös sajtótájékoztatón jelentették be a Művész mozi épületére vonatkozó terveket. Sztakics elmondta, kedden átadták az épületet a Mureşanu színháznak, az erre vonatkozó helyi tanácshatározat értelmében a társulat megkezdheti a berendezkedést, illetve a próbák is elkezdődhetnek, mivel a város művelődési intézményeinek egyik nagy problémája nem csak az előadó-, hanem a próbatermek hiánya is.

Az alpolgármester ugyanakkor közölte, hogy gyakorlatilag az épület megszerzésével egy újabb teremmel bővült a város kulturális élettere, hiszen az egyezség értelmében a termet az M Studio, a Háromszék Táncegyüttes vagy éppen a Tamási Áron Színház is használhatja, mint ahogy a román társulat is a más intézmények előadótermeit.
– Folyik az épület megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése, amelyet az önkormányzat finanszíroz, az épület két részre lesz osztva, az egyik felében a román színház működik majd, a másikban pedig a mozitermek kapnak helyet – közölte Sztakics Éva. A mozinak két kisebb helyiséget alakítanak ki, az egyik terem 96, míg a másik 81 férőhelyes lesz. Az alpolgármester indoklása szerint azért jó ötlet a két moziterem működtetése, mert két filmet is lehet majd egyidőben vetíteni, így több nézőt is vonzhat a filmszínház, amelyet egy szakcéggel partnerségben fog működtetni az önkormányzat.

Antal Árpád, a város polgármestere egy korábbi nyilatkozatában elmondta, szeretnék megoldani, hogy a filmeket 3D-s technológiában is lehessen megtekinteni. Sztakics Éva ugyanakkor kifejtette, valószínűleg a diszkót működtető vállalkozóval a perek folytatódni fognak, viszont hatalmas lépés volt, hogy sikerült kilakoltatással átvenni az ingatlant, a benne maradt ingóságokat elszállították, és elkezdődhet az épület átalakítása. Horaţiu Mihaiu színházigazgató is örvendetesnek nevezte, hogy több mint 25 év után a román társulatnak is lesz saját székhelye, ezáltal nem csak a termek körüli zsúfoltság fog megoldódni, hanem a színházi kellékek is elférnek, hiszen a raktárakon is osztozniuk kellett a magyar társulattal. Az új előadóterem befogadóképességét 100–120 férőhelyesre tervezik, de a tér bármikor átalakítható lesz, a színpad is mozgatható. A tervek szerint az épület előtti parkolót is felújítja az önkormányzat.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 32892    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem