2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Tartalmas kiegészítő programok a Szent György Napokon

A Szent György Napok szervezői sajtótájékoztató keretében mutatták be azokat a kísérőprogramokat, amelyek még színesébbé, még különlegesebbé teszik az idei városnapokat. Visszatér a nagysikerű Borudvar, Sepsiszentgyörgyön is hódít majd a nemzetközileg is népszerű Silent Disco, azaz a „fejhallgatós buli”, és ebben az évben is alkotnak valami igazán egyedit a Diószegi Pékség nemrégiben megépített hatalmas kemencéjében.

Csendben tombolhatunk

Romániában is elindult a fejhallgatós buli-láz. Amíg csak a különböző portálokon értesülhettünk eddig az ilyen jellegű szórakozási lehetőségről, addig Sepsiszentgyörgyön ebben az évben már másodszor szerveznek „csendes bulit”. Lényege: fejhallgatóval a fejeden szórakozni, arra a zenére, ami a legjobban bejön. A Gödri Ferenc utca 16. szám alatti ingatlant, a volt Zokogó Majom Vendéglőt használják majd ezekre a bulikra, amelyen kapcsolók segítségével három zenestílus közül lehet válogatni. Az Indoor Piknik nevű rendezvény a Silent Dance és a Sepsi Rádió közös szervezésében jön létre – mondta Molnár Katalin, az esemény PR-felelőse. Április 26-án este nyílik meg a rendezvény, és nappali, esti és éjszakai alternatív szórakozási lehetőséget kínál. Nappal társasjátékok várják az érdeklődőket a Székelyföld Ifjúsági és Kulturális Főváros szervezésében. Este átveszi a terepet az elektronikus zene, és a hazai valamint külföldi lemezlovasok: Chionghee, Dubase, Küb_Beat, Dj Goranga, Dj Missile, Barna és Kusmó, valamint az osztrák sztárvendég, Dj Dunkelbunt, aki elektro, swing és balkán ritmusokkal fűszerezett, igazi hangos bulit szolgáltat. Az eseményről részletes program a www.szentgyorgynapok.ro honlapon található.

Diószegiék dupláznak

13 ezer téglából épült az a speciális, alulról is tüzelhető kemence, amelyben a 100 kilós kenyeret kisütik majd. 80 kiló liszt, 20 kg krumpli és víz szükséges Diószegi László kenyeréhez, amely idén ismét rekordot állít fel. A tavalyi 50 kilós után, ez kétségkívül egy újabb kuriózum: körülbelül 10 órát sül majd, és szükségeltetik hozzá egy hatalmas lapát, amellyel ki- és beemelik majd az igazi pityókás házikenyeret. A kenyér április 28-án, szombaton hajnalban kerül a kemencébe, délután 15 órakor bocsájtják közszemlére. Szentelése vasárnap délelőtt, 11,30-kor lesz az ökumenikus istentisztelet keretében, a Szent György-téri színpadon.

Diószegi László azt is elárulta, hogy az 50 éves Omegának is lesz egy meglepetése.

Borudvar a Kultúrkertben

A Székely Nemzeti Múzeumban működő Kultúrkert ad idén is otthont a Borudvarnak, ahol erdélyi és magyar borászok kiváló borait kóstolhatják meg az ínyencek. Képviselteti magát a szekszárdi, az egri, a tokaji és a balatoni borvidék, az erdélyi ménesi borvidék Balla Géza pincészetével, valamint a román Jidvei és Cotnari borok is – mondta Sibisanu Emil borász, a Borudvar ötletgazdája. A különlegességek közül idén sem hiányzik a szarvasgombás stand, újdonságként pedig előadásokat és bemutatókat is tartanak a borászok boraikról, a borvidékekről és ínyencségeikről. Ezek előre tervezett program szerint folynak majd, 14 és 23 óra között, amíg a Borudvar is nyitva tart.

A Borudvar melletti Paprika Csárdában nyolc magyar tájegység profi szakácsa kínálja majd étkeit.

Péntektől műsorfüzet

Két lejes áron lehet megvásárolni a műsorfüzetet, amellyel kétszemélyes törökországi nyaralást is lehet nyerni, 1400 euró értékben. Műsorfüzetet a H-Press standoknál, az Imázsirodában és a Városi Kulturális Szervezőirodában lehet vásárolni.

Idén sem marad el a György-napi ajándékozás. A Györgyök, egy személyigazolvány felmutatásával, digitális fotót kapnak ajándékba a www.creeazacadou.ro támogatásával. A szabadtéren felállított stúdióban bárki készíthet majd személyre szabott ajándékokat.

Az ifjúsági sátrak programjai átkerülnek a Polgármesteri Hivatal belső parkolójának helyére, a Közösségért Egyesület és a HÁRIT közös szervezésében. Itt egész napos műsorok lesznek, meghívottakkal, játékokkal, bulikkal és közönségtalálkozókkal.

Már a finisben van a városnapok, ezért Szent György-napi bemelegítő bulival hangolódhatunk rá a kilenc napon át tartó szórakozásra. A városnap-váró buli április 14-én, szombaton, 21 órától lesz az Old Man’s Pubban, ahol a három év valamint az idei fellépők legnagyobb slágerei szólnak majd.

A kulturális hét előadásaira jegyek még kaphatóak a Városi Szervezőirodában.

A 21. Szent György Napok teljes programja a www.szentgyorgynapok.ro honlapon tekinthető meg.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24018    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem