2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Rajt előtt Székelyföld Kerékpáros Körversenye

Az eddigi kiírások legnépesebb mezőnyére számítanak Székelyföld Kerékpáros Körversenyének szervezői, a versenyre előzetesen ugyanis 18 országból 25 csapat, azaz mintegy 170 sportoló nevezett be. A Tusnád Ásványvíz Rt. főtámogatásával, augusztus 9–12. között zajló hatodik székelyföldi viadalon 5 szakaszt kell teljesíteniük a résztvevőknek, összesen több mint 500 km-t téve meg a négy versenynap alatt.

A csütörtöki nyitószakasz csapatidőfutam lesz, a gárdák két perces időközönként indulva a Csíkszereda – Szellő-tető útvonalon haladnak, és közel 450 méteres szintkülönbséggel küzdenek meg.

A második napon, pénteken Háromszékre kerekezik a mezőny. Tusnádon, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön sprintpróbák, míg a Nyerges-tetőn B kategóriás hegyimenés nehezíti a második etapot.

A körverseny királyetapjának is nevezhető harmadik szakasz során három B kategóriás (Tolvajos-tető két alkalommal és Libán-tető), valamint egy C kategóriás mászást kell teljesíteniük a sportolóknak, emellett Szentegyházán, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában sprintszakaszok lesznek kijelölve.

Az utolsó versenynapon, vasárnap két félszakasz szerepel a körverseny programjában. Délelőtt 10.30 órakor a Hármaskereszttől indítják az egyéni időfutamot, míg a délutáni zárószakaszon, a 17.00 órakor rajtoló mezőny Csíkszereda – Csíkrákos – Csíkszépvíz – Csíkszereda útvonal megtétele után a megyeszékhely utcáin kialakított 5,5 kilométeres pályán 17 kört teljesít.

A 6. Székelyföld Kerékpáros Körversenyen idén a díjak összértéke 15 372 euró. Szakaszonként az első húsz, a verseny végén az első harminc sportoló kap pénzdíjat. Ebben az évben négy megkülönböztető mezt ölthetnek magukra a versenyzők. Az egyéni összetett éllovasa a kék színű „Tusnád Ásványvíz” feliratú mezt viseli, a pontverseny első helyezettjét pedig a piros-fekete trikó illeti. A hegyimenők rangsorában élen végző versenyző a sárga „Csíkszereda” feliratú mezt kapja. A zöld színű „Fenestela 68” mez a legjobb 23 év alatti versenyzőé lesz majd.

Székelyföld Kerékpáros Körversenyének szervezői – Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Csíki Sportegylet, Hargita Megye Sport és Ifjúsági Igazgatósága és az Intersport Egyesület – ebben az évben is számottevő anyagi és szervezésbeli támogatást kaptak a sportesemény partnereitől, Hargita és Kovászna Megye Tanácsától, valamint Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós Önkormányzatától. A Székely Kör főtámogatója idén is a Tusnád Ásványvíz Rt., továbbá a Harborsz logisztikai vállalat, a Mol olaj- és gázipari vállalat és a fa nyílászárókat gyártó Fenestela 68. Székelyföld Kerékpáros Körversenyének előkészítésében és lebonyolításában a szervezők a brassói Tess márkaképviselet, a Waberer’s és a Topo Service támogatására is számíthatnak. 

Benevezett csapatok

A körversenyre 18 országból 25 csapat jelentkezett be, összesen 127 versenyző 23 országból.

1. TUSNAD CYCLING TEAM (ROU) – kontinentális
2. LKT-TEAM-BRANDENBURG (GER) – kontinentális
3. KOLSS CYCLING TEAM (UKR) – kontinentális
4. ONECO – MASTERHUS CYLING TEAM (NOR) – kontinentális
5. SP TABLEWARE CYCLING TEAM (GRE) – kontinentális
6. ISD – LAMPRE CONTINENTAL TEAM (UKR) – kontinentális
7. NATIONAL TEAM OF SERBIA
8. NATIONAL TEAM OF BELARUS
9. NATIONAL TEAM OF HUNGARY
10. NATIONAL TEAM OF MOLDOVA
11. NATIONAL TEAM OF ROMANIA
12. NATIONAL TEAM OF SLOVAKIA
13. CCN-RACING FORCE (HKG)
14. C.C. BURGAS (BUL)
15. NESSEBAR SHOCKBLAZE CYCLING TEAM (BUL)
16. CMI / THE TRILOGY GROUP (USA)
17. HEMUS 1896-TROYAN (BUL)
18. TEAM FORMAN CINELLI (CZE)
19. UNIO N RAIFFEISEN RADTEAM TIROL (AUT)
20. BRISASPOR (TUR)
21. TACC – TEL AVIV CYCLING CLUB (ISR)
22. RC ARBÖ WELS GOURMETFEIN (AUT)
23. CS OTOPENI (ROU)
24. CYCLING TEAM BSK BANJALUKA (BOS)
25. CLOSE2 CARRERA GI-ESSE (HUN)

Versenyszakaszok

I. szakasz – 2012. augusztus 9., csütörtök 

17.00–17.25 / Megnyitó, csapatbemutató – Csíksomlyó

18.30 / Rajt (csapatidőfutam): Csíkszereda – Szellő tető (22 km)

20.10 / Díjkiosztó ünnepség (Szellő-tető)

 

II. szakasz – 2012. augusztus 10., péntek 

11.00 / Rajt: Csíkszereda – Tusnád – Sepsiszentgyörgy – Kézdivásárhely – Csíkszereda (169 km)

15.30 / Díjkiosztó ünnepség (Szabadság tér) 

Várható áthaladási idő:

 

Település

Távolság

Idő

40 km / h

 

Csíkszereda

0 km

11:00:00

START

Csíkszentkirály

6 km

11:08:24

 

Csíkszentmárton

15 km

11:23:06

 

Csíkkozmás

20 km

11:30:09

 

Tusnád

24 km

11:35:33

 

Tusnádfürdő

31 km

11:46:03

 

Bükszád

37 km

11:55:12

 

Mikóújfalú

43 km

12:04:21

 

Málnás

49 km

12:13:39

 

Oltszem

54 km

12:18:45

 

Sepsiszentgyörgy

68 km

12:41:51

SPRINT

Maksa

87 km

13:10:30

 

Csernáton

97 km

13:25:21

 

Kézdivásárhely

106 km

13:38:33

SPRINT

Kézdiszentlélek

111 km

13:46:39

 

Kézdiszárazpatak

117 km

13:55:12

 

Kászonújfalu

133 km

14:19:03

 

Nyerges-tető

139 km

14:28:30

GPM – B

Csíkkozmás

147 km

14:40:48

 

Csíkszentmárton

151 km

14:46:39

 

Csíkszentkirály

160 km

15:00:18

 

Csíkszereda

169 km

15:13:21

FINISH

 

III. szakasz – 2012. augusztus 11., szombat 

11.00/ Rajt: Csíkszereda – Szentegyháza – Fenyéd – Gyergyóújfalu – Gyergyószentmiklós – Csíkszereda – Hargitafürdő (180 km)

15.40 / Díjazás (Hargitafürdő) 

Várható áthaladási idő:

 

Település

Távolság

Idő

40 km / h

 

Csíkszereda

0

11:00:00

START

Tolvajos-tető

11 km

11:15:54

GPM – B

Szentegyháza

24 km

11:35:46

SPRINT

Kápolnásfalu

26 km

11:38:52

 

Homoródfürdő

32 km

11:47:44

GPM – C

Máréfalva

38 km

11:56:26

 

Fenyéd

41 km

12:01:30

 

Küküllőkeményfalva

46 km

12:09:09

 

Zetelaka

48 km

12:12:05

 

Zeteváralja

54 km

12:20:42

 

Sikasszó

66 km

12:38:42

 

Libán-tető

79 km

12:58:52

GPM – B

Gyergyóújfalu

87 km

13:10:55

 

Gyergyócsomafalva

93 km

13:20:11

 

Gyergyóalfalu

96 km

13:24:09

 

Gyergyószentmiklós

105 km

13:37:39

SPRINT

Tekerőpatak

108 km

13:41:59

 

Vasláb

114 km

13:51:45

 

Marosfő

120 km

13:59:50

 

Csíkszentdomokos

129 km

14:13:04

 

Csíkdánfalva

141 km

14:31:06

 

Csíkmadaras

143 km

14:35:06

 

Csíkrákos

149 km

14:42:59

 

Csíkcsicsó

153 km

14:49:27

 

Csíkszereda

165 km

15:07:20

SPRINT

Tolvajos-tető

174 km

15:21:04

GPM – B

Hargitafürdő

180 km

15:30:47

FINISH

 

 IV-A. szakasz – 2012. augusztus 12., vasárnap 

10.30/ Rajt (egyéni időfutam): Hármaskereszt – Hargitafürdő (7 km)

16.45 / Díjazás (Szabadság tér) 

 

IV-B. szakasz – 2012. augusztus 12., vasárnap 

17.00 / Rajt: Csíkszereda – Csíkrákos – Csíkszépvíz – Csíkszereda utcáin (123 km)

20.20 / Díjazás (Szabadság tér) 

 

Amatőrverseny 

Augusztus 9., csütörtök – 19.00 óra / Csíkszereda – Csíkszépvíz (Kishavas panzió)

Augusztus 11., szombat – 10.00 óra / Sepsiszentgyörgy

Augusztus 12., vasárnap – 11.00 /  Hármaskereszt – Hargitafürdő

Augusztus 12., vasárnap – 17.20 /  „Csíkszereda két keréken” – kerékpáros felvonulás Csíkszereda utcáin, a profi versenyzők számára kialakított versenypályán. 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23535    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem