2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Élhető városok fotópályázat

Sepsiszentgyörgy új testvérvárosa, Mosonmagyaróvár, fotópályázatot hirdet a 2012/2013-as tanévre, "Élhető városok" címmel, amelyen szentgyörgyi nappali tagozatos, középiskolás diákok vehetnek részt. A pályázat célja, hogy új kapcsolódási területet teremtsen a testvérvárosok között, népszerűsítse a fotográfiát, mint művészeti ágat a diákok és a nagyközönség körében és, hogy megismertesse a városok rejtett és kevésbé rejtett szépségeit egymással.

A pályázat célja továbbá a hagyományteremtés és együttműködés teremtése a testvérvárosok fotóköreivel.

Részvételi feltételek

1.    A fotópályázaton a testvérvárosok nappali tagozatos középiskolás diákjai vehetnek részt csoportos kollekcióval, vagy egyénileg.
2.    A 2012/2013-as tanévre meghirdetett fotópályázatnak három témája van. A képeket a három beadási határidőre be kell küldeni, a zsűrizés 2013. május 5-10 között várható.
I.    Feladat: Városom és környékének természeti értékei. Olyan képeket várunk, melyek a város és környékének jellegzetes élővilágát mutatják be. Védett növények, állatok. Természetvédelmi területek, vagy egyszerűen csak szép tájak, melyeket szívesen megmutatnál másoknak. Beküldési határidő 2012. december 30.
II.    Feladat: Városom és környékének épített értékei. Minden olyan kép beküldhető, amely a város és környékének szépségét, jellegzetességit bemutatja. Épületek, épületrészletek, emlékművek, városrészek fotói egyaránt megfelelnek. Beküldési határidő: 2013. március 1.
III.    Feladat: A város és az ember. Örökítsétek meg a kiválasztott személyt, amint gesztikulál, vagy dolgozik, szerszámot fog, esetleg pihen, sportol, vagy jeleket küld. Az ember  legyen minden felvétel hangsúlyos, kiemelt témája. Beküldési határidő: 2013. május 1.

3.    A pályázatra csak olyan felvételeket nevezzenek a szerzők, amelyek ebben a tanévben készülnek.

4.    A szakkörök feladatonként 10-10 képet, az egyéni pályázók 4-4 db fekete-fehér vagy színes – DIGITÁLIS képet küldhetnek be kizárólag emailben. A beküldött alkotások optimális felbontása: 1500x2102 pixel (vagy a nyomtatási méret beállítása esetén: 20x30 cm). A zsűri által kiállításra javasolt képeket a KLG Fotókör rendeli meg a fotólaborban. Az emailben beküldött JPG kiterjesztésű képek összterjedelme ne haladja meg az 15 Mb-ot; ha ennél nagyobb a tíz kép terjedelme, akkor kéretik több emailhez csatolni azokat. Becsomagolt és tömörített állományokat nem csomagolunk ki. Óriásleveleket nem fogadunk. Kérünk minden egyes képet egyenként csatolni a  beküldendő emailhez.

5.    A pályaművek fájl neve a következő adatokat tartalmazza: a pályázó CSALÁDINEVE_KERESZTNEVE_Aképrövidcíme_Anevezésilapszerintisorszáma.JPG

6.    A pályázóknak nevezési lapot kell kitölteni. A nevezési lapon szereplő információk egyezzenek a file névben olvasható felirattal. A nevezési lap 2012. szeptember 1-től letölthető a http://www.wix.com/klgfotosok/klgfot oldalról, a fotópályázatok menüpontból. A nevezési lap is beküldhető emailben. A nevezési lap fájlneve: csoport esetén a Csoport_neve.doc egyéni pályázó esetén a Családnév_Keresztnév.doc

7.    Az értékelés sajátosságai miatt azok a pályázók érnek el jobb eredményt, akik minden feladatot megoldanak és kihasználják az összes beadható képek számát.

8.    A beküldött képeket a KLG Fotókör szerzői jogdíj és felhasználási díj fizetés nélkül, de a szerző nevének feltüntetésével nyilvánosságra hozhatja a fotópályázat, a fotókiállítás és a Fotókör munkájának népszerűsítése érdekében. Csak azok vegyenek részt ezen a pályázaton, akik ezt engedélyezik a KLG Fotókörnek.

-    Beküldési cím: klgfotosok@gmail.com 
-    Zsűrizés: 2013. május 10-ig.
-    Értesítés a zsűrizés eredményéről: 2013. május 20-ig
-    A képekből szervezett kiállítás 2013. augusztus 29-én, a Magyar Fotográfia Napján nyílik Mosonmagyaróváron.

A fotópályázattal kapcsolatban további információk kérhetők Fehérvizi Róberttől: robert.fehervizi@gmail.com
klgfotosok@gmail.com


NEVEZÉSI LAPOK:

- Egyéni pályázóknak

- Fotószakköröknek



<< vissza



Oldal megjelenítése: 32272    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem