2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
Ötmillió forintnyi támogatás a Bene-ház vadászmúzeumának berendezésére

A Bethlen Gábor Alaptól ötmillió forint támogatást kapott a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Bene-ház vadászmúzeumának berendezésére, ehhez a helyi tanács megközelítőleg három millió forintnak megfelelő pénzösszeggel járul hozzá – tájékoztatott Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. Idén november végén meg is érkeznek az első berendezési tárgyak Afrika és a Kárpát-kanyar élővilágából, ezeket december elején helyezik majd el. A többi tárgyat a tervek szerint a tavasz folyamán fogják megvásárolni. Mint ismeretes, az országban Sepsiszentgyörgyön rendeznék be a második, de a kor követelményei szempontjából az első interaktív vadászmúzeumot a Bene-házban. Az ingatlan felújítását egy európai uniós pályázatból végezték, amelynek teljes értéke 524 ezer euró, ebből az uniós támogatás 387 ezer euró volt. Ezen pénzösszeget csak az ingatlan tatarozására költhették el. Sztakics Éva közölte azt is, hogy továbbra is várják a vadásztrófeákat, értékes dokumentumokat, amelyeket a múzeumnak szeretnének adományozni a magánszemélyek.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 28774    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem