2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
Egyre vonzóbb Sugásfürdő

Sikeresnek bizonyult a beléptető-rendszer

A Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdőn az idei síszezonban igencsak szép számban fordultak meg a téli sportok kedvelői. Az elmúlt évek alatt befektetett több millió euró hatása már érződik, egyre nagyobb érdeklődés övezi az üdülőhelyet. Tischler Ferenc sepsiszentgyörgyi alpolgármesterrel az idei és a jövő évi síszezonról is beszélgettünk.

– Január 2-án szereltük fel a sípályákon az új beléptető-rendszer kapuit, január 26-áig 160 077 pontot adtunk el. Ha ezt elosztjuk hárommal, akkor a nagypálya esetében mintegy ötvenezer felvonást könyvelhetünk el, míg a kispálya esetében nyolcvanezret – közölte az alpolgármester.

Egy pont a nagypálya esetében három, míg a kispályánál két felvonást tesz lehetővé. Öt bérlet közül lehet választani: a hárompontostól (egyszeri felvonás) a kilencven pontosig (ez kispálya esetében 45, míg nagypálya esetében 30 felvonásra jogosít fel). A legnépszerűbb a 36 pontos bérlet, ebből 1086 személy vásárolt, 917-en azonban a 90 pontos bérletet kérték. Ha általános számítást készítünk az eladott bérletek darabszáma alapján, akkor kiderül, hogy 3307 személy vásárolt jegyet, viszont ennél többen síztek, hiszen előfordult, hogy a 90 pontos bérletet ketten-hárman fizették ki, és egymásnak kézből-kézbe adva léptek be a beléptető-rendszeren.

Tischler szerint az új rendszer üzembe helyezésekor két-három napig voltak ugyan panaszok, zúgolódások, viszont ez így tisztességes azokkal szemben, akik eddig blattoltak, és azokkal is, akik becsületesen fizettek a sípályák használatáért. Ennek meg is van az eredménye, hiszen tavaly a szezon végéig összesen 140 ezer lej folyt be, most pedig 26 nap alatt 97 ezer lej került a városkasszába. Az önkormányzat már a következő időszakra készül, két kérdésben már megszületett az elvi döntés: az elkövetkezendőkben szeretnének kedvezményt biztosítani a fogyatékkal élő személyeknek, illetve a gyerekeknek is, síelésre ösztönző bérletrendszeren dolgoznak.

– Ki kellett tennünk egy behajtani tilos-táblát a panzió elé, hiszen több autós is elállta az utat, és zavarta a sízőket – mondta az alpolgármester, hozzátéve, hogy Brassóból is érkeztek vendégek, elmondásuk szerint az alacsonyabb árak és a civilizáltabb, manele-mentes környék miatt választották Sugásfürdőt. – Ezt meg szeretnénk őrizni, és továbbra sem fogjuk megengedni, hogy hangosan zenéljenek és alkoholizáljanak a sípályák mellett – hangsúlyozta Tischler.

A szabadidőközpontban január folyamán 400 személy fordult meg, többségük sízés után próbálta ki a medencéket, szaunát. Jövőre tervezik, hogy nem este nyolckor zárják be az üdülőhelyiséget, hanem kilenc órakor, hiszen a sípályák is addig működnek, így aki még akarja, élvezheti a kényeztető szolgáltatásokat.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25136    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem