2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Megfogadják a tanácsokat – változások a Szent György Napok helyszíneiben

Szembetűnő változás lesz az ipari cikkek vásárában, átköltözik a játszópark, és újra a központból indul a Gáll Lajos futónap, jelentették be a Szent György Napok szervezői csütörtökön, március 21-én egy informális sajtótájékoztató keretében. Dancs Zsolt, a fesztivál programigazgatója statisztikákkal cáfolta azt a hírt, miszerint a helyi zenekarok kiszorultak volna a városnapok programkínálatából.

A sepsiszentgyörgyi városi tanács várhatóan jövő héten hozza meg a határozatot, amelyben többek között az ipari- és kézműves vásár béreit is szabályozza. Ez azt jelenti, hogy várhatóan április 2-tól lehet jelentkezni a vásárokra – jelentette be Czimbalmos Kozma Csaba vásárszervező. A városnapok költségvetésébe nagy bevételt hoz az ipari cikkek vására, ezért bármennyire is sérti a szemünket a látványa, nem mondhatunk le róla, mert közpénzből nem tudnánk fedezni a kiesett összeget – állítja Czimbalmos. Grubisics Levente fesztiváligazgató abban látja a megoldást, hogy esztétikailag kell változtatni a vásáron, ezért idén azt a döntést hozták, hogy az ipari cikkek kirakodóját átköltöztetik a Szabadság térre. A vásár a Lábas háztól a jelzőlámpáig helyezkedik el majd, a sátrakat egymásnak háttal állítják fel, tehát körbe lehet járni őket. Ezzel kizárjuk annak a lehetőségét, hogy az árusok a szemetet és a raktározott árut a sátor háta mögé tegyék, ahogyan ez az elmúlt pár évben volt – mondta Grubisics. A vásárbérek nem változnak, a vidámparkosoknak kell majd többet fizetni – tette hozzá Czimbalmos, aki azt is elmondta, hogy az idei városnapok alatt is a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátóipari Egységek Szövetségének támogatásával a jurtás rendszerben működnek majd a lacikonyhák.

Nevet kap az A színpad

A nehéz gazdasági év ellenére, hűséges szponzoraink idén is jelentősen megmozdultak. Először fordul elő például, hogy az A színpadot „megvásárolja” egy cég – mondta a fesztiváligazgató. Az A színpad az Autoliv nevet kapja, a vasárnapi tűzijátékot pedig az Arcon cég fizeti ki. A tűzijátékról Mihai Bondria, a Pyro Events cég egyik tulajdonosa számolt be, aki elmondta, hogy nem egyszerű tűzijátékkal, hanem másodpercre pontosan kiszámolt, zenei alapra épített fényshow-t láthat a közönség. A cég egyébként számos európai fesztiválnak, és a népszerű Liberty Parade-nek is készített már hasonló tűzijátékot. Szponzoraink emelett több produkciót is megvásároltak, amelyet ezúttal is köszönünk nekik – emelte ki Grubisics.

Ismét a központból indul a Gáll Lajos futónap

A legenda úgy szól, hogy a Gáll Lajos futónap adta a városnapok megszervezésének ötletét, tulajdonképpen ez volt a nulladik pontja a Szent György Napoknak ezelőtt 23 évvel. Csutak Tamás, a Gáll Lajos futókör alapítója számolt be a részletekről. A verseny visszakerül eredeti helyszínére, tehát a központból, a Gyárfás Jenő Képtár előtt lesz a rajt és a cél is. A futóversenyre többszáz versenyzőt várnak idén is.

76 helyi produkció a Szent György Napokon

Dancs Zsolt programigazgató határozottan cáfolta a napokban felröppent hírt, miszerint a városnapokról lassan kiszorítják a helyi fellépőket. Dancs kiemelte, hogy már a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójával is azt az elvet támogatják, hogy fellépési lehetőséget kell biztosítani a helyiek számára, hiszen egy olyan rendezvény, mint a Szent György Napok fontos referencia lehet az együtteseknek. Szívügyünk helyi értékeink bemutatása – fogalmazott Dancs, hozzátéve, hogy nem csak a sepsiszentgyörgyi, hanem a háromszéki produkciók egyaránt fontosak számukra. A programigazgató egy statisztikát is készített az elmúlt négy városnapról. Szám szerint 2009-ben 58, 2010-ben 67, 2011-ben 83 helyi zenekar vagy produkció kapott bemutatkozási lehetőséget a Szent György Napok valamelyik helyszínén vagy színpadán. Hozzá kell tennem, hogy 2011-ben azért ugrott meg ennyire a helyi fellépők száma, mert a Duna Televízió egy jelentős összeggel járult hozzá a városnapok költségvetéséhez az Európa Nap alkalmával – hangsúlyozta Dancs. 2012-ben 74 produkció kapott helyet, idén eddig 76 helyi műsort vagy zenekart szerződtek le a szervezők. Megragadva a lehetőséget, a programigazgató két kiemelkedő helyi produkciót emelt ki: április 28-án, vasárnap a rétyi Kováts András Ifjúsági Koncert Fúvószenekar és a Melodika Énekegyüttes adnak közös koncertet az A színpadon, ahol operett, musical és könnyűzenei dalok csendülnek fel egy 50 tagú fúvószenekar hangszerelésében és egy 5 tagú énekegyüttes előadásában. Április 22-én, hétfőn Pakot István és zenész barátai Alias Sinatra címmel adnak Frank Sinatra emlékkoncertet. A produkcióban 10 tagú zenekar áll össze csak erre az alkalomra, a műsorban keveredik a zene és a színház, helyszíne a Tamási Áron színház Új Stúdiója.

A Szent György Napok reklámajánlatai igényelhetőek a Városimázs irodából.

A vásárra való jelentkezés részleteit hamarosan megtalálják a www.szentgyorgynapok.ro honlapon.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24342    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem