2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Különleges rock-koncert

Május 11-én Romániában, Sepsiszentgyörgyön, az Outsider Music Fest keretében koncertezik a The Garden of Love, négy fogyatékos személyből álló hollandiai rock zenekar. A zenei fesztivál közönségét javarészt szintén fogyatékkal élő személyek teszik ki.

A The Garden of Love együttes tagjai számára nagy kihívás, hogy Kelet Európába utazhatnak, egy olyan országba, ahol még soha nem jártak. Elvárásaik nincsenek. Annyit tudnak csak, hogy szegény, a fogyatékkal élő személyek számára kevés lehetőséget biztosító országba utaznak. “Majd tartunk egy jó koncertet számukra, attól biztosan boldogak lesznek”, mondja André Belmes, a 16 éves énekes Velserbroekból.

Munka és kikapcsolódás


“Minden zenész egy családtag kíséretében utazik Romániába. Egyesek egy kis vakációt varázsolnak az utazásból, másoknak rövid az idejük és csak pár napra mennek”, meséli a menedzser. Az utazási költségek nagyrésze a zenekart terheli. “Nem számít, hiszen egy nemes célt szolgálunk”, mondja Mike. A holland Bram Voorn hívta meg a zenekart a fesztiválra, aki a sepsiszentgyörgyi Diakónia Alapítvány fogyatékos felnőttek napi foglalkoztató központjában, az Íriszházában dolgozik. “Ők is adományokból tartják fenn magukat, nincs keretük arra, hogy a mi utazásunkat finanszírozzák”, mondja a holland zenekar menedzsere. Ezt ellensúlyozza az óriási kaland, ami rájuk vár. A zenészeket az erdélyi alapítvány munkatársai várják a bukaresti repülőtéren, onnan három óra az út Sepsiszentgyörgyig. A szállást és étkezést biztosítják számukra. “E-mailben arról tájékoztattak, hogy apartmanokban fogunk lakni” , meséli André, “barbecuezni is fogunk és sört is kapunk”. Mike-nak felcsillan a szeme. A másik két zenész, Tobias Rabelink basszusgitáros, Nils Moor dobos nem voltak jelen a beszélgetésen, de ők is nagyon lelkesek. “Olyan óriásit zenélünk, hogy ezek után egész biztosan mindenki be akar majd lépni egy zenekarba”.

Garden of Love átlépi az országhatárt

A Garden of Love zenekar fogyatékos tagjai jól átgondolták a romániai utazásukat. Már tapasztalt zenészek, akik a Down tévéműsornak köszönhetően olyan híres fesztiválokon léptek fel, mint a Pinkpop és Bevrijdingspop Zwolléban. “De ez egészen más lesz”, mondja Mike Walker gitáros Castricumból.

Mike kételkedett egy kicsit, hogy egy ilyen messzi és ismeretlen országba utazzanak, ahol olyan rosszul bánnak a szellemi fogyatékosokkal. A zenészek, Mike Walker, André Belmes, Tobias Ramelink és Milla Moor összeültek megbeszélni az utazás lehetőségét és elhatározták, hogy mégis elmennek koncertezni a kelet európai országba. Győzött a kalandvágy és hogy tehetnek egy nemes célért. “Reméljük, meg tudjuk mutatni, hogy a fogyatékos embereket nem szabad leírni, hisz nagyon tehetségesek”, mondja a menedzserük a Heemskerki zeneiskolától. A fesztiválon többek között egy magyarországi zenekar is fellép, amely profi zenészekből áll, akik fogyatékosokkal zenélnek. A fesztivált a múlt évben rendezték meg első alkalommal. A menedzser szerint legalább száz látogatója volt a fesztiválnak. Az utazás költségeinek nagy részét a zenekar tagjai és az őket elkísérő családtagok állják. Johnny De Mol, az őket híressé tevő tévéműsor vezetője és annak menedzsmentje támogatják az utazást, ugyanakkor a Tondelloge, az Old Fellows Beverwijki részlege 500 eurós felajánlást tett az Íriszház részére. A Velsen-Noord-i cég Denting Custom Cases pedig a hangszerek utaztatásához szükséges bőröndöket bocsájt a rendelkezésükre.
 

Forrás: Íriszház
 


 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23506    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem