2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Sepsiszentgyörgy is indul a Nemzeti Vágtán

Lázasan készül a Székely Vágta szervezőcsapata a Nemzeti Vágtára, többszörösen izgulnak, hiszen a budapesti lovasversenyen nagy a tét: négy település képviseli majd Székelyföldet a futamokon, és mind jól akarnak teljesíteni.

A visszaszámlálás elkezdődött, már csak pár nap van a Nemzeti Vágtáig, Budapest legrangosabb lovasversenyéig. Székelyföldet a három dobogós település, Csíkszereda, Kézdivásárhely és Csíkszentkirály lova és lovasa, valamint Székely Vágta-szervező településként, alanyi jogon Sepsiszentgyörgy indulója is képviselheti. A lovasok több hete edzenek, hogy a legjobb formájukat mutathassák meg a magyar fővárosban. A Székely Vágtán elszenvedett sérülésből a sepsiszentgyörgyi ló felépült, Bagoly Szabolcs és Alkony már több hete együtt edzenek a Nemzeti Vágtára, egy hete pedig már Budapesten készülnek. Alkonyt a tizenkettedik futam, hatodik pályájára sorsolta a bizottság.

A 2013-as Székely Vágta győztese, Márton Gréta és lova, Orszon nagyon várják a Nemzeti Vágtát. A Csíkszereda képviseletében versenyző fiatal lány még nem kapott választ arra, hogy lova átment-e az orvosi vizsgán, ezért még kérdéses, hogy vele vagy egy másik lóval kell elindulnia a versenyen. Gréta úgy gondolja, hogy Orszon nagyon szeretne menni, egy felkészült ló, aki biztosan a magyar fővárosban is bizonyítani akar. A csíkszeredai lovas a kilencedik futam, hatodik pályájáról indul, amit nem túl kedvezőnek ítél meg.

A második helyet elért Bódi Albert indulása még kérdőjeles, mert pár héttel ezelőtt Imán lovát megmarta egy kígyó, és bár gyorsan gyógyul a ló lába, Albert nem bízik abban, hogy teljesen felépül annyira, hogy edzeni is tudjanak a verseny előtt. A kézdivásárhelyi indulót az első futam hatodik helyére sorsolta a Nemzeti Vágta bizottsága, a vetélytársakat ismerve esélye is lenne továbbjutni az elődöntőből. Imánt orvosi felügyelet alatt tartja, és a hét végén tudja eldönteni, hogy elindul a lóval vagy sem. „Nagyon nehéz lovat kölcsönkérni, és még össze is szokni vele. Ezért valószínű, hogy ha Imánnal nem indulhatok, akkor megvárom a következő lehetőséget. Biztos vagyok benne, hogy leszek még olyan szerencsés, hogy kijussak a Nemzeti Vágtára, hiszen keményen dolgozunk Imánnal, jó csapat vagyunk” – fogalmazott Bódi Albert.

A csíkszentkirályi versenyzőt, André Mónikát Budapesten értük el telefonon, több mint egy hete kint edz egy új lóval. Herceget sajnos nem engedték indulni a Nemzeti Vágtán, mivel nem ismert az eredete. Mónika a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok egyik shagya arab típusú lovával indul el a futamokon, amit most választott ki magának. „Tudom kikkel kerültem egy futamba, jól ismerem a vetélytársakat, ezért úgy érzem, van esélyem bekerülni a középdöntőbe” – mondta telefonbeszélgetésünkkor André Mónika. A 18 éves lány a tizedik futamban rajtol, a negyedik pályáról.

A térség is képviselteti magát a lovas- és kultúreseményen. A Székely Vágtán elindított székely székek találkozóján Sepsiszék standja bizonyult a legszebbnek, így ott lesz a kiállítók között a Vágta-korzón.

A Nemzeti Vágta részleteiről a www.vagta.hu honlapon olvashatnak.


Változás a Székely Vágta szabályzatában

A Székely Vágta szervezőbizottságának döntése értelmében a jövő évi lovasversenyen csak olyan lóval lehet indulni, amelynek igazolt az eredete. A szervezők azért hozták ezt a döntést, mert a Nemzeti Vágtáról kizárják azokat a lovakat, amelyek származását nem lehet igazolni, így több esetben megtörtént az, hogy a székelyföldi versenyzőknek más lovat kellett szereznie, hogy engedjék indulni a Nemzeti Vágtán.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23332    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem