2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Nemzetközi Néptáncfesztivál és Őszi Vásár 2013 – Program

Szeptember 20–22. között Sepsiszentgyörgy városközpontja második alkalommal ad otthont a Nemzetközi Néptáncfesztiválnak és Őszi Vásárnak. A háromnapos rendezvény alatt több külföldi meghívott ifjúsági néptáncegyüttes lép színpadra, az estéket pedig népzenei és folkkoncertek zárják.


A családos rendezvény ideje alatt a gyerekek kipróbálhatnak különböző kézműves foglalkozásokat és népi játékokat. Idén sem hiányoznak a hagyományos ízek a vásári csárdából és a míves portékák a pultokról, de lesznek újdonságok is: ki lehet próbálni a hajdani fotógráfiai fortélyokat lyukkamera segítségével és történelmi játékokat hoz városunkba Toma és csapata Tolnáról. Szombat este a Nadara húzza a tüzes talpalávalót, vasárnap pedig a Muzsikás együttes és Petrás Mária koncertjével zárul a rendezvény. 
 

PROGRAM:


Péntek – szeptember 20.

17:00 Játszóházas foglalkozások gyermekeknek / Míves Ház
18:00 A rendezvény ünnepélyes megnyitója / színpad
18:15 Táncegyüttesek műsora: Horvátország, Magyarország, Moldáv Köztársaság, továbbá romániai kisebbséget képviselő együttesek előadásában / színpad
19:30 Gyermekvilág – eladással egybekötött kézműves kiállítás. Megnyitó beszédet mond Vetró Mihály a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola művészeti vezetője / Míves Ház
21:00 Évadnyitó táncház, nemzetközi folkest. A táncházban közreműködnek a néptáncfesztivál meghívottai, zenél a Heveder zenekar, a Folker együttes, valamint a szolnoki Tisza Táncegyüttes Zenekara. Szervezők: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Háromszék Táncegyüttes, Lajtha László Alapítvány. / Bastion vendéglő


Szombat – szeptember 21.

11:00 Borvízkóstolás – a Kulturális Örökségnapok keretében, a Megyei Művelődési Központ szervezésében / Erzsébet park
11:00 Táncegyüttesek műsora / színpad
13:00 Vásári bábjáték: Szegény ember királysága – Cimborák Bábszínház / színpad
15:00 Népviselet-bemutató a külföldi néptánccsoportok közreműködésével / színpad
15:30 Táncegyüttesek műsora / színpad
17:30 A Nemzetközi Néptáncfesztivál gálája: Világok tánca – közös táncprodukció fesztivál résztvevőinek közreműködésével / színpad
18:30 Fabatka és meghívottai (Sepsiszentgyörgy) / színpad
21:00 Nadara zenekar / színpad
21:30 Táncház, nemzetközi folkest / Bastion vendéglő


Vasárnap – szeptember 22.

11:00 Tökfesztivál: töklámpás készítés, tökszobrászat, tök ínyencségek felszolgálása (záróra: 16 óra) – Gyermekek Palotájának környezetvédelmi köre és a dr. Kovács Sándor cserkészcsapat / vásártér
12:00 Gyermektáncház: Folker együttes / színpad
17:00 Párbeszédek  az udvari zene és a népzene, valamint az udvari táncok és a népi táncok között.
Muzsikál a Codex együttes (Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda), közreműködik a Háromszék Táncegyüttes és a Passeggio Historikus Táncegyüttes (Kolozsvár) / színpad
18:30 Menasági énekek és táncok – Repülj Madár Hagyományőrző Egyesület / színpad
20:00 Muzsikás együttes (Budapest) / színpad


Állandó programok – Szeptember 21–22.
 

10:00–20:00  Őszi termény- és kézművesvásár / Szabadság tér
11:00–17:00 Történelmi játékok – Toma és csapata (Tolna) / Erzsébet park
11:00–17:00 Kétkezes arcképrajzolás – Madaras Péter és Kónya Attila / Tein terasz
11:00–17:00 Népi gyermekjátékok – a Guzsalyas Alapítvány, a Caritas Családsegítő Szolgálata, dr. Kovács Sándor cserkészcsapat, a Tanulók Palotája, valamint a Vöröskereszt közreműködésével / Szabadság tér
11:00–20:00 Borvíztörténeti kiállítás – a Kulturális Örökségnapok keretében, a Megyei Művelődési Központ szervezésében / Erzsébet park
11:00–22:00 Vásári csárda hagyományos étkekkel / Vásári csárda
14:00–15:00 Jó ebédhez szól a muzsika – zenél István Ildikó és zenekara / Vásári csárda
18:00–20:00 Estebédhez szól a muzsika – zenél István Ildikó és zenekara / Vásári csárda

* A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát.

 


 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 22974    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem