2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Módosítások az utcafelújításoknál

Tegnap rendkívüli tanács-ülés zajlott Sepsiszentgyörgyön, egy ügyben hoztak döntést a képviselők. Sztakics Éva alpolgármester közölte, az általa beterjesztett határozattervezet 30 utca felújításáról szóló, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank által kötött keretszerződésben foglalt néhány módosítást tartalmaz.

– A jelenleg érvényben lévő törvénykezések szerint azokban az esetekben, amikor az utcák felújításánál bizonyos típusú munkálatokat lemond az önkormányzat, nem kell tanácsi döntés szülessen, viszont ha időközben, bármilyen plusz munkálat bejön, azt nem fizethetjük ki, amíg nem születik tanácsi beleegyezés – részletezte az elöljáró.

A keretszerződés értéke ugyan nem változott, de pár utca esetében módosításokat kellett eszközölni. Többek között kiegészült a Vasile Goldiș utca közvilágítására vonatkozó rész, a Híd utcai munkálatok a tömbházak közötti parkolók kialakításával bővültek, a Romulus Cioflec utcában is a parkoló kivilágítása, valamint a Kilyénhez tartozó Székely György utcában a csatornázási munkák és az ebből kifolyólag módosított útalap megépítése is plusz tételként szerepel a szerződésben.
 


Borvíz utca - archív fotó/Vargyasi Levente



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24497    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem