2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Februári soros tanácsülés Sepsiszentgyörgyön

Tegnap ismét ülésezett a megyeszékhelyi tanács. Több döntés is megszületett: a Csíki lakónegyedi Sing Sing szociális tömbházban maradt 17 családot hamarosan átköltöztetik az Oltmező utcai lakásokba, folytatják a polgármesteri hivatal belső rendezését, idén a külső homlokzat felújítását is elkezdik, és a Gábor Áron utca 12. szám alatti ingatlant is szeretné az önkormányzat magáénak tudni.

Minden félév végén az önkormányzatnak szavaznia kell a fogyatékkal élő személyek kísérőinek, gondozóinak a tevékenységi beszámolóiról, ezt a napirendi pontot egyöntetűen elfogadta a testület. Döntés született arról a kiegészítésről, mely szerint azoknak a cégeknek is biztosítanak februárban 10, míg márciusban 5 százalékos adókedvezményt, amelyeket fizetésképtelenné nyilvánítottak, de kifizetnék adóikat.

2010-ben a Charta Print Kft. az önkormányzattól haszonbérbe kapta a Păiuş David utca 2. szám alatti 722 négyzetméteres területet, ezt most a cég meg szeretné vásárolni, a felértékelések értelmében a területért 7900 eurót kell kifizetniük. A Zathureczky Berta Otthonban négy olyan személy él, aki nem tudja fedezni a bentlakás költségeit, a törvény által megszabott nyugdíj értékének a 60 százalékát, ezen költségeket a város átvállalta, a határozattervezetet elfogadták.

2002-ben a 41-es számú tanácshatározattal létrejött az önkormányzat és a Míves Egyesület között egy partnerségi szerződés. Antal Árpád András polgármester kifejtette, különböző uniós pályázatok révén a Kós Károly utca 5/A szám alatti ingatlan megújult, és ennek jegyében aktualizálni szeretnék ezt a partnerséget. Egy mellékletet iktatnak be, amelyben egyrészt leszögezték és pontosították a területeket, ingatlanokat, másrészt a város támogatását, amelyet évi 15 ezer lejben határoztak meg.

Tischler Ferenc alpolgármester közölte, ezelőtt pár évvel még több mint száz család lakott a Sing Sing épületében, mára már csak 17 család maradt ott. Egyenként értékelték ki helyzetüket és sikerült megoldást találni a problémákra: senki sem került az utcára. Időközben mind a 17 család helyzete változott az előző felméréshez képest, találtak munkát, ki tudják fizetni a számlákat, béreket. Ezek a személyek az Oltmező utcai szociális tömbházakban fognak lakhatáshoz jutni.

Tavaly decemberben fogtak hozzá a városháza belső tereinek felújításához, a munkálatok nagy részét már befejezték, idén a hivatalnak otthont adó épület homlokzatát fogják renoválni, az előzetes számítások szerint ez 1 024 269 lejbe kerül. Arról is döntés született, hogy a Gábor Áron utca 12. szám alatt található ingatlant (amely az állam tulajdonában, és megyei pénzügyi hivatal kezelésében van) megszerezné a város, erre tanácshatározatot kellett elfogadni, hogy a megfelelő procedúrákat el tudják indítani.

A tanácsülés végén Marilena Profiroiu bejelentette, lemond tanácsosi tisztségéről, mivel hivatali elfoglaltsága miatt nem tud teljes mértékben eleget tenni annak.


Fotó: Lévai Barna



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23916    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem