2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Százévesek bölcsessége: ki Istenben bízik, nem csalatkozik

Kedden töltötte be századik életévét, de a cukrával még nincs baj, lábai viszont már nem annyira bírják, ezért be kell szereznie egy kerekesszéket. Világéletében serény volt, ma sem elég a 24 óra – mondta el a sepsiszentgyörgyi Lázár Viktória.

A százéves Lázár Viktória ma is tele van erővel és energiával. Szerinte sok titka van a hosszú életnek, de keveset árult el belőle, viszont úgy érzi, ki Istenben bízik, nem csalatkozik.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata felköszönti a századik életévüket betöltő városlakókat, ez alkalomból Sztakics Éva Judit alpolgármester kereste fel otthonában a ma már egyik lányával élő Lázár Viktóriát. A néni szívesen mesélt gyerekkoráról, kiderült többször is volt a „halál kapujában”, de aztán valahogy mindig úgy alakult, hogy megmenekült.

1914-ben Bereckben született – még Háromszék vármegye volt akkor. Férjével éltek Bukarestben, Marosvásárhelyen, végül Sepsiszentgyörgyön telepedtek meg. Azt is elmesélte, hogy az elsők között igényelte a magyar állampolgárságot két évvel ezelőtt. „Nehéz volt az elmúlt száz év, volt jó is, rossz is, ne gondolják, hogy bőségben nevelkedtünk, gyerekként is sokat kellett dolgozni, ne sértődjön meg ezért senki, de ma már kényesebbek a gyerekek” – mondott véleményt a máról Viktória néni, de jó tanáccsal is szolgált: nyelveket kell tanulni, ő nemcsak magyar, hanem a nevelőapja javaslatára román iskolába is járt, nem is volt sosem gondja a román nyelvvel, megtanította a gyermekeinek is. Nem elég a 24 óra, mai napig a főz, rendezi magát, novemberig rendszeresen kijárt, de immár úgy érzi kerekesszékkel merészkedne inkább ki az utcára. 99 évet mentek – mutatta lábait, hozzátéve hogy, sok minden volt ebben a száz évben.

Lázár Viktória néninek négy gyermeke, három unokája, öt dédunokája, két ükunokája van, a századik születésnapjára pedig egy szépen összeszerkesztett fényképes könyvet kapott tőlük ajándékba.

Forrás: Székelyhon



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24164    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem