2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Elismert helyi termékek ajándékba

Egy csepp Szentgyörgyöt visznek haza a meghívott fellépők, és egy darabot is belőle, hangzott el Grubisics Levente fesztiváligazgatótól a pénteki, április 4-i sajtótájékoztatón. A megfogalmazás akár szó szerint is értendő, hiszen a díjnyertes Potio Nobilis pálinkát és Pista bá-t kapnak ajándékba a meghívottak. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy idén először lesz háromszéki pálinka verseny is, Orbán Barra Gábor kerékpározó pedig rekordkísérlettel készül a 23. Szent György Napokra.
Mindig keressük azokat a sajátosságokat, amelyek Sepsiszentgyörgy városához kapcsolódnak és helyi értékként tekintünk rájuk, ezért idén a kiemelt fellépőinket egy Potio Nobilis pálinkával és Pista bá kabalafigurával lepjük meg. Biztosak vagyunk benne, hogy mindkettő olyan márkája a városnak, amelyek által mindig fognak emlékezni ránk – emelte ki Grubisics Levente, majd elmondta: tavaly is ilyen a pálinkát adtak ajándékba, azóta viszont a Potio Nobilis még ismertebb és elismertebb lett. A Potio Nobilis tulajdonosai, Dezső Tibor és Füstös Imre, egy olyan terméket hoztak létre, amely messziföldre elvitte Sepsiszentgyörgy hírnevét. A Destilata nevű osztrák versenyen, amely a szakma szerint a gyümölcspárlatok világbajnoksága, harminc ország versenyzőjének nedűi közül barackpálinkájuk aranyérmet, vadmálna, szőlő és birsalma pálinkájuk ezüstöt, a szilva és a vackorkörte bronzérmet hozott el, tájékoztatott Dezső Tibor.

Vrabie Zsolt, ismertebb nevén Csuri, egy olyan kabalafigurát álmodott meg, amely mindeddig hiánycikk volt a piacon. Pista bá székelyföldi, helyi termék, kézzel gyártják. A termék rövid idő alatt kinőtte magát, futótűzként terjed Európában, már van Szibériában, Amerikában és Kanadában is, és úgy néz, hogy Afrikába is „utazik”. Megalkotója úgy gondolja, hogy képviseli a székelyeket, és egy űrt tölt be, hiszen eddig nem volt olyan tárgy, amit hazavihettet az idelátogató. Pista bá-t keresni kell, mert ezután minden nagy rendezvényre „elmegy”. Jó hír, hogy már készül köré a kerettörténet és az animáció is, és lesz jövőre rajzfilm is.

Az ajándékokat szponzorként kapja a rendezvény, a szervezők annyival hálálják meg az adományt, hogy reklámozzák őket.


Fotó: Vargyasi Levente


Guinness-rekord biciklin
Orbán-Barra Gábor neve sokaknak ismerős, a tavalyi Szent György Napokon még azért izgultunk érte, hogy minél tovább jusson a Românii au talent tehetségkutatón. Azóta már a Tusnád Cycling Team, Románia legnagyobb kerékpáros sportegyesületének tagja, és Inna videoklipjében is szerepelt. Ő sem marad ki a városnapokból, hiszen két Guinness-rekordkísérletre készül, szombaton, május 3-án, 19 órától az Autoliv színpad környékén. Orbán-Barra Gábor egy hatéves amerikai rekordot döntene meg, a hátrafele menést kerékpárral. A leghosszabb eddig 18.18 méter volt. A második a keréken pattogás, a 2012-es olasz rekord 240 pattogást számlál, ennél kéne akár csak eggyel többet teljesíteni. A rekordkísérletet előre megadott szabályok szerint lefilmezik, elküldik Angliába, és akkor lesz hitelesítve, amikor jóváhagyja a Guinness bizottsága.

Legjobb pálinkák mustrája

A városnapok szervezői és a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátóipari Egységek Szövetsége (SVESZ) első alkalommal szervez versenyt amatőr pálinka készítőknek. A megmérettetésre három kategóriában, azaz pálinkával, szeszes itallal és likörrel lehet benevezni. Két fél literes üveg palackban kell leadni az italokat, a leadási határidő április 21., hétfő. Bár a neve másképp sugallja, nem csak Háromszékről várnak jelentkezőket, így akár Hargita és Maros megyéből, vagy a Partiumból is lehet beküldeni pálinkákat. Az italok pontozása nemzetközi szabályok szerint fog történni. A szakmai zsűri a SVESZ bíráló csoportjából áll majd, már el is kezdődött az első kiképzés, Dezső Tibor és Lovasy Tibor, elismert pálinkafőző szakemberek vezetésével. Az eredményhirdetés május 2-án, pénteken 14.30-tól lesz a Kultúrkertben felállított színpadon. A benevezési díj 10 lej/benevezett termék (ital). A versenyen több helyezett lehet, mert a nedűket nem egymással, hanem önmagával versenyeztetik. Az értékelés 20 pontos rendszer szerint működik, szempont a tisztaság, az aroma, a kóstoláskor a szájban érezhető ízek, valamint a tartósság is. A pontoknál az 1-hibás, 3-megfelelő, 5-egészen kiváló minősítést jelent.   

Az italok fő gyűjtőpontja a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal városimázs irodája.

További pontok:
Kézdivásárhely, Székely vendéglő
Barót, Vida András - 0740 132 305
Kovászna, Csomós Elemér - 0767 424 746
Csíkszereda, Hargita Vendégváró vendéglő
Udvarhely, Gondűző vendéglő
Gyergyószentmiklós, Benedek Árpád - 0745 977 039



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26540    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem