2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Néphagyományok népszerűsítése

A székely néphagyományok népszerűsítésére nyújtott be pályázatot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009–2014 program keretében. A megyeszékhely és annak ötven kilométeres körzetében egy kutatást készítenének a népi mesterségek feltérképezéséről, emellett video- és fotódokumentáció is születne, ugyanakkor egy magyar, román és angol nyelvű monográfiát adnának ki könyv, illetve DVD formában, összesen kétezer példányban.

Sztakics Éva alpolgármester elmondta, ennek egy nagyszabású bemutatót is terveznek Bukarestben, ahol kerekasztal-beszélgetést is tartanának. Ezzel egy időben egy székely vásár előkészítését is tervezik, szintén Bukarestben, ahol helyi kézművesek, termelők kínálnák a portékáikat a román főváros lakóinak. A pályáztató nem kér önrészt, a finanszírozás százszázalékos, az igényelt összeg pedig 747 360 lej. Az erről szóló határozattervezetet a városi közgyűlés legutóbbi rendkívüli tanácsülésén tizennégy igennel és két tartózkodással elfogadták.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26038    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem