2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
A művészeti líceum diákjai zárják a hangversenyévadot Sepsiszentgyörgyön

Rendkívüli eseménnyel zárja a hangversenyévadot Sepsiszentgyörgy. A Plugor Sándor Művészeti Líceum három együttese: a Campanella gyerekkórus, az Eufónia ifjúsági vegyeskar és a Szerenád kamarazenekar közös fellépésével ér véget a hangversenyévad május 9-én, pénteken este 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Az esemény Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program része.

„A különleges művészeti esemény kettős célt szolgál, mindazok mellett, hogy lezárjuk a hangversenyévadot, most első ízben kap lehetőséget az iskola, hogy megmutatkozzon a nagyközönség előtt. Nemcsak a zenei oktatásban részesülő diákok teljesítményéből nyújtunk ízelítőt, hanem képzőművészeti tárlatot rendezünk be a színház előcsarnokában, a drámatagozatosok pedig élő szoborparkot alakítanak ki és ők vezetik le a műsort, a művészeti esemény létrejöttében közel háromszáz diák vesz részt, reméljük, hogy megmutathatjuk ezáltal iskolánk szellemiségét" – tájékoztatott Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója.

Campanella gyerekkórus - archív fotó

A Campanella gyerekkórus jelenlegi felállásban négy éve működik, két nemzetközi elismerést is begyűjtött az utóbbi években. Tavaly a komlói Kodály Zoltán Nemzetközi Gyerekkórus Fesztiválon a kortárs magyar művek legjobb előadásáért díjazták és elnyerték a közönségdíjat is. Az erdélyi zeneiskolás magyar kórusok közül egyedüliként vesz rész a nemzetközi hírű Madrigal kórus tehetséggondozó programjában, közös fellépésüket az év végén láthatta a sepsiszentgyörgyi közönség. Az V-X. osztályos tanulókból álló, közel negyventagú gyerekkórus repertoárjában a klasszikus művektől a gospelen át a népdalfeldolgozásig, minden megtalálható. Karvezető Lőfi Gellért.

Az Eufónia ifjúsági vegyeskart IX-XII. osztályos zenész ifjoncok, énekesek és hangszeresek alkotják, nemcsak fesztiválokon, de nemzetközi versenyeken is elismert együttes. Repertoárjukban XV. századi kórusirodalomtól a XXI. századi remekművekig minden megtalálható, nemcsak acapella, hanem vokálszimfonikus műveket is előadnak. Az ötven tagú Eufónia karmestere a Márkos Albert-díjas Sipos Zoltán.

A Szerenád kamarazenekar több évtizedes múlttal rendelkezik, Háromszék egyetlen szimfonikus diákzenekara. Számos versenyen és fesztiválon szereztek elismerést. 2011-ben a Nyíregyházi Nemzetközi Gyermekzenekarok Fesztiváljáról elhozták az első díjat. Karmester Sebestyén Lajos és Lőfi Gellért, de számos alkalommal dolgoznak együtt a brassói Fekete templom orgonista karmesterével, dr. Stefan Schlandt-tal. Műsorukon a barokk muzsikától a kortárs zeneirodalomig minden megtalálható.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24587    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem