2024. április 20., Szombat
Hírarchívum
Háromszék Táncegyüttes: nyitott kapuk a tánc világnapja alkalmából

Nyílt nappal ünnepli a tánc világnapját a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes április 29-én. Nyilvános próbák, fotókiállítás, filmvetítés és több meglepetés várja az érdeklődőket 9 és 15 óra között az Új Stúdióban.

A tánc világnapja alkalmából április 29-én, kedden nyitott kapukkal várja a néptánc és táncművészet iránt érdeklődőket a Háromszék Táncegyüttes. A látogatók 9 és 15 óra között betekinthetnek A tékozló fiú, a Gábor Áron és a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című előadások felújító próbáiba, az előcsarnokban pedig fotókiállítás, filmvetítés és egyéb meglepetések várják az érdeklődőket. A nemzetközi világnap alkalmából a szervezők az együttes 24 éves munkásságának legsikeresebb pillanatait kívánják a látogatók elé tárni, akik között a nap végén több meghívót is kisorsolnak a legközelebbi előadásokra.

A tánc világnapját 1982 óta ünneplik a klasszikus balett óriásának tartott  Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én.


Fotó: Vargyasi Levente



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23627    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem