2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Szabályoznák a legeltetést

„Több sepsiszentgyörgyi polgár jelezte jogosan, hogy nincs tisztességesen megoldva a város területén a legeltetés. Éppen ezért készítettünk egy tanácshatározat-tervezetet, amelyet ma közvitára is bocsátunk” – mondta tegnap Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Elsősorban a juhnyájak legeltetésével van probléma, és az azokat őrző kutyákkal, mivel az ebek a megyeszékhely szélén sétáló kirándulókat zaklatják. A városvezető elképzelése az, hogy Sepsiszentgyörgy beltelkein teljes mértékben megtiltják a legeltetést. Kilyén és Szotyor ez alól kivételt képez, hiszen ott sok juhtartó gazda él, és nem is szoktak arrafelé kirándulni a városlakók.

Legeltetni a tervezet szerint majd csak az önkormányzat tulajdonát képező legelőkön lehet, amit kiadnak bérbe, és ugyanez a helyzet a közbirtokosságok által bérbe adott területek esetében is. „Meg szeretnénk oldani azt a problémát, hogy azokon a helyeken, ahol sok a kiránduló, illetve, ahol lakóházak vannak, ne legyen lehetőség a juhnyájak kihajtására” – tájékoztatott a városvezető. Az elöljáró úgy véli, ez természetesen vitákat fog szülni, mint azt már a szekerek betiltása kapcsán is tapasztalták, hiszen lesznek olyanok, akik ellenérdekeltek lesznek a döntésben. Az önkormányzat számára fontos az emberek biztonsága, hiszen csak úgy lehet egy élhetőbb várost kialakítani, ha a kirándulók nyugodtan tudnak sétálni a település közelében található erdőkben, mezőkön.

Amennyiben a tervezetet elfogadják, az Olt árterületeinek helyzete is megoldódik, megtiltják ezek bérbeadását. Az árvízvédelmi töltésekre kerékpárutak kialakítását tervezik, így a biciklizés és a juhászkutyás nyájlegeltetés nem fér össze. Eddig azért nem sikerült ezt a kérdést megoldani, mert ha valaki fel tudott mutatni egy bérleti szerződést, akkor ott szabadon legeltethetett. Gondot csak az jelentett, hogy hiába szólt a szerződés egy hektárra, a juhász akár húsz hektáron is terelgette a nyájat.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26624    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem