2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Az Aranylabdás Albert Flóriánra emlékeznek

A nemzet sportolója előtt tiszteleg Sepsiszentgyörgy azzal a kiállítással, mely érezhető közelségbe hozza Albert Flórián, az egyetlen magyar Aranylabdás életművét.

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub szervezésében Albert Flórián Emlékkiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön, 2015. augusztus 27-én, csütörtökön délután öt órától a Lábas Házban. A rendezvény a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat része.

„A magyarság számára az Aranycsapat utáni korszak legkiemelkedőbb játékosa sportszimbólum. Akárcsak a Ferencváros, melynek Albert Flórián pályafutása alatt végig játékosa volt.” – mondta el Nemes Áron, az Iskolás Sportklub igazgatója, a kiállítás kezdeményezője. „A tárlat sepsiszentgyörgyi bemutatása már régi tervünk, Albert Flórián világhírű sportszemélyiségén keresztül a labdarúgás szellemisége előtti tiszteletadás ez. A tárgyi emlékek sokak számára a régi idők focijának hangulatát is megidézhetik, mikor a Ferencváros mérkőzéseinek élményéért, az élő közvetítésekért hegyre, dombra, tömbháztetőre is elmentek a szurkolók.”

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett sportember pályafutását felölelő tárlat gazdag fényképanyaga mellett, személyes tárgyakat, Albert Flórián labdáit, emlékserlegeit is kínálja. A vándorkiállítást az Albert Flórián Alapítvány és a Ferencváros Tornaklub támogatja, melynek sepsiszentgyörgyi állomását Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere és Nemes Áron, a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub igazgatója nyitják meg.

A kiállítás szeptember 10-ig látogatható, hétköznapokon 9 és 17 óra, szombaton pedig 9 és 14 óra között.
 

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25485    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem