2024. április 18., Csütörtök
Hírarchívum
Elkészültek a háztervek a Gyere haza programhoz

141 kérést tettek le a városházán a Gyere haza című programra jelentkezők. Antal Árpád András polgármester még mandátuma átvételekor bejelentette, hogy támogatni fogja az egyetemi végzettséggel rendelkező fiatalok hazatelepedését és házhelyet biztosít nekik. Ebben az évben 50 terültet adnak át az igénylőknek. A napokban összesítették a Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadó irodájában leadott 141 szándéknyilatkozatot, elkészült a három lakásterv-típus is, jövő hét végéig pedig összeáll az a kritériumrendszer, amely szerint a a beépítendő területeket kiosztják. „Nagyon fontosnak tartom, hogy átlátható rendszert dolgozzunk ki a területek kiosztására, hasonlóképpen fogunk eljárni, mint a szociális lakások kiosztásakor. Véletlenszerűen kiválasztott bizottságtagok fogják elbírálni az igényléseket egy nagyon pontosan kidolgozott kritérium rendszer szerint, hogy még véletlenül se lehessen visszaéléssel vádolni bárkit is. Úgy érzem, hogy vissza kell szerezni az emberek bizalmát ezen a területen is” – szögezte le Antal Árpád András.

A polgármester elmondta, további területeket azonosítanak be, amelyeket majd hazatelepedő diplomás fiataloknak adhatnak házépítés céljából.




<< vissza



Oldal megjelenítése: 23480    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem