2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Hagyományok Háza Napok Sepsiszentgyörgyön

A néphagyomány mai alkalmazásának lehetőségei

Aktív hétvégére várja az érdeklődőket április 8. és 10. között a budapesti Hagyományok Háza. A három napos rendezvény célja, hogy bemutassa  a néphagyomány, kiemelten a népzene - népi ének, a játék és tánc, a kézművesség, illetve az élőszavas mesemondás átadásának jó gyakorlatait és módszereit. Az esemény két részre oszlik: a szakmai programsorozatra kimondottan a néphagyomány területén dolgozó szakembereket várják, a színes kísérőprogramokra pedig minden népzenét, néptáncot, mesét kedvelő érdeklődőt. Az április 8. és 10. között megvalósuló esemény helyszínei: a Székely Nemzeti Múzeum, a Míves Ház, a Tamási Áron Színház, a Hostel sörkert, a Háromszék Táncstúdió és a Szabadság tér.

A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program részeként megvalósuló rendezvényt a Parapács zenekar és Agócs Gergely rövid koncertje nyitja az új Főtéren április 8-án 15 órától. 19 órakor Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója rövid ünnepi köszöntőjét követi a Parapács zenekar Bëbocsátlak című albumának lemezbemutató koncertje a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében. A fiatal zenekar elnyerte a 2012-es Fölszállott a páva televíziós vetélkedő zenekari kategoriájának első helyezését. Koncertjükön csak felvidéki muzsika csendül fel, ahol magyar, szlovák és cigány nyelven énekelt népdalokat hallhat a közönség Agócs Gergely és Kubinyi Júlia közreműködésével. Az est táncházzal folytatódik a Tamási Áron Színház előcsarnokában, muzsikálnak a Heveder, a Parapács és Folker zenekarok, a házigazda Melles Endre és Dombi Rózsa.

Zenélő játszótér: Április 9-én 10 órától tekerőmuzsikával, tavaszi énekes játékokkal, kézműveskedéssel várjuk az Erzsébet parkban a gyermekeket, szülőket és nagyszülőket. A foglalkozást Szerényi Andrea gyermektáncoktató, Szerényi Béla és ifj. Szerényi Béla népzenészek valamint Csíki Lóránt és Csíki Virág kézművesek vezetik. Velük vasárnap, a Míves Házban is találkozhatnak az érdeklődők a 11 órakor kezdődő Aprók tánca, kézműveskedéssel egybekötött, élőzenés gyermektáncházban.

A péntek esti táncház után, szombaton 21 órától egy bensőségesebb mulatozásra hívjuk a közönséget a Hostel sörkertbe. A folkkocsmában a Parapács zenekar muzsikál, Agócs Gergely pedig mesélni fog.

Szakmai programsorozat
A szakmai programsorozat a Míves Házban és a Háromszék Táncstúdióban zajlik. Plenáris előadás keretében dr. Sándor Ildikó néprajzkutató, a Közművelődési és Oktatási Osztály vezetője ismerteti a Hagyományok Háza tevékenységét, a néphagyomány átadására vonatkozó szemléletét. Ezt követően dr. Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész Az élőszavas mesemondás mint a beszélt nyelv piramisának csúcsa címmel tart előadást. 14 órától három szekcióban folytatódik a program. Elsősorban sajátélményű műhelyfoglalkozásokon keresztül modellezik a Hagyományok Háza képzéseit
(népi ének, játék, tánc, élőszavas mesemondás) továbbá előadásokkal, tapasztalatcserére is lehetőséget adó beszélgetésekkel járják körül a kézművesség és a népzeneoktatás magyarországi és erdélyi helyzetét, az oktatás lehetőségeit. A szakmai közönség ízelítőt kap a néphagyomány különböző területeit komplexen ötvöző gyermekprogramokból is. Szombaton, a szakmai nap zárásaként a Parapács zenekar rendhagyó zeneórájan vehetnek részt, az előadás narrátora Agócs Gergely. Vasárnap délelőtt a jeles napokat feldolgozó pünkösdi komplex foglalkozáson, majd az azt követő

Aprók tánca élőzenés gyerektáncházban  hospitálhatnak a résztvevők. A módszertani programsorozat előadásait és foglalkozásait Kelemen László főigazgató mellett, az intézmény szakelőadói (dr. Agócs Gergely, dr. Sándor Ildikó, dr. Nagy Gabriella, Berta Alexandra, Dóra Fruzsina, Legeza Márta, Illés Vanda, Németh Nóra, Péter Szidónia, Varga Máté) tartják olyan külsős szakemberek (Babinecz Sándor, Szerényi Andrea, Szerényi Béla, Csíki Lóránt, Csíki Virág, Parapács zenekar) részvételével, akik évek óta együttmünködnek a szakmai programok megvalósításában.


Szervező: Hagyományok Háza (Budapest)
A rendezvény része a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozatnak.
Együttműködő partnerek: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Lajtha László Alapítvány, Háromszék Táncegyüttes, Hostel Sörkert, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház



 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25667    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem