2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Állatokról szerveznek esztétikatábort Sepsiszentgyörgyön

A negyedik kiadását megért Avantâge eseménysorozat esztétikatáborára augusztus 8–12. között kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a Kép éve programsorozat keretében.

A tábor fő temája, hogy mit jelent az animalitás, hogyan határozható meg az emberek és az állatok közötti viszony (történetileg, kulturálisan, esztétikailag vagy éppen politikailag. A meghívott előadók a saját kutatásaik felől csatlakoznak a témakörhöz. A nyitott előadások mellett a speciális – színházi, képzőművészeti és biopolitikai – szemináriumokon egy-egy kérdéskör mélyebb megvitatására is lehetőség nyílik.

„A tábor elsősorban a hiánypótlás igényével születetett, amikor tartalmas és laza nyári program-lehetőségen gondolkodtam. A tábor teljesen nyitott, a megismerkedés lehetősége miatt ez nagyon tetszik, másrészt vegyesen hívtam magyarországi és erdélyi kutatókat, előadókat is. Állatokról beszélni egy aktuális, izgalmas, fontos és elég trendi téma, amivel az akadémiai kereteken belül ritkábban találkoztam hallgatóként. Ezen kívül sokkal tartozom a városnak, ahol a mérvadó tini-éveimet töltöttem, és erre Sepsiszentgyörgy megfelelő helyszín is, a városnak igénye van ilyen rendezvényekre.” –Győrfi Kata, ötletgazda, szervező.

Szemináriumonként 10-15 jelentkezőt várnak a szervezők. Az első harminc, nem sepsiszentgyörgyi jelentkezőnek a tábor idejére ingyenes szállást és étkezést biztosítanak. Alsó korhatár: 18 év. A szemináriumokra július 20-ig jelentkezhetnek a résztvevők az avantage.all@gmail.com e-mail címen. A három szeminárium párhuzamosan zajlik minden nap délelőtt 10–12 óra között, ezért arra kérik a jelentkezőket, hogy jelezzék, melyik szemináriumon szeretnének részt venni.

A szemináriumok, amelyekre jelentkezni lehet:

SZÍNHÁZ – Darida Veronika (ELTE, Esztétika Tanszék): Az állattá-válás színterei;
BIOPOLITIKA – Szigeti Attila (BBTE, Magyar Filozófiai Intézet); Puszta élet, nem-ember, állat. Biopolitika és antropológia Agambennél;
IRODALOM/VIZUALITÁS – Nemes Z. Márió (ELTE, Esztétika Tanszék)
Állatkert és emberpark – A domesztikáció mint antropotechnika.

További részletek a táborrol és a nyilvános előadások témáiról a 4. Avantâge esztétikatábor faceboook eseményén.

Szervezők és partnerek: Győrfi Kata, Kónya Ádám Művelődési Ház, Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala. A 4. Avantâge esztétikatábor a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa kezdeményezés keretében valósul meg.


 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 29023    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem