2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
3. Családi nap – katonáskodás és műfalmászás

Harmadik alkalommal szerveznek Családi napot Sepsiszentgyörgy új főterén, a gyerekek ezúttal katonai hagyományokkal ismerkedhetnek meg és kipróbálhatják a műfalmászást is. Augusztus 11-én, csütörtökön 17 és 20 óra között Szőcs Imre hegymászó (Alpinsport Egyesület - műfalmászás) és Jakab Kevend huszár kapitány (Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület – katonai hagyományőrzés) vezetésével zajlanak a foglalkozások kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület az 1848-as sepsiszentgyörgyi katonaélet pillanatait eleveníti fel. Az új főtéren öt feladatot tartalmazó pályát alakítanak ki, a bátor vállalkozó így kipróbálhatja milyen szablyával vágni (káposztát), szuronyrohamot indítani (szalmabábu ellen), hogyan kellett az ágyút megtisztítani, elvontatni, hogyan céloztak vele, milyen a lóról való hadakozás, majd a legvégén beöltözhet katonai ruhába – a gyalogos katonák uniformisát vagy a díszes huszárdolmányt ölthetik magukra – és fényképet készítenek. 

Az Alpinsport Egyesület felügyeletével a műfalmászást ingyenesen lehet kipróbálni a szovjet emlékműnél. A foglalkozás három éven felüli gyerekeknek ajánlott. 

Felhívjuk a figyelmet, hogy eső esetén augusztus 12-én, pénteken kerül sor az eseményre!
A harmadik Családi Napot Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa, a Lovas Központ és a Vadon Egyesület, az Alpinsport Egyesület és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület közösen szervezi.

Idén nyáron Sepsiszentgyörgy új főterén rendszeresen szerveznek gyerekeknek szóló rendezvényeket, első alkalommal a színek és formák köré szervezték a foglalkozásokat, a második Családi napon a vonatok voltak főszerepben.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26260    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem