2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
TIFF Karaván Sepsiszentgyörgyön

Egy magával ragadó spanyol thriller, egy hegedűtanár megható története és egy megrázó dráma a Holokausztról, idén is három fesztiváldíjas produkcióval érkezik Sepsiszentgyörgyre a TIFF Karaván. A város új főterén augusztus 16, 17 és 18-án este tartják az ingyenes filmvetítéseket.
Kedden a Mocsárvidék című spanyol filmet, szerdán A hegedűtanár című brazil produkciót lehet megtekinteni, majd csütörtök este a Saul fiát vetítik, a magyar produkció idén megkapta a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjat. A vetítések 21 óra 45 perckor kezdődnek, a belépés ingyenes.
Ezen a nyáron, júliustól szeptemberig a TIFF Karaván több mint 15 városban mutat be díjnyertes történeteket, nagysikerű filmeket, Sepsiszentgyörgy második alkalommal kapcsolódik be. A karavánt hét éve kezdeményezték, azóta egyre több helyszínen szervezik meg, 2015-ben több mint 33.000 néző vett részt a vetítéseken.


Program:
Kedd, augusztus 16.
Mocsárvidék / La isla mínima (r. Alberto Rodríguez) | 115’, Spanyolország
Spanyolország, 1980, valahol messze délen. Két fiatal lány tűnik el a mocsárvidéki település egyik helyi vurstlijában, amikor kiderül, hogy meggyilkolták őket, az ügy felderítésére két madridi nyomozót küldenek a helyszínre, akiket kizárólag a gyilkosságok megoldása köti össze. Hamarosan rájönnek, hogy egy sorozatgyilkossal állnak szemben, aki évek óta szedi áldozatait a fiatal lányok körében az elmaradott vidéken. Trailer: http://bit.ly/29P4QfQ
A legjobb színésznek járó Ezüst Kagyló-díj (Javier Gutiérrez) - San Sebastian 2014, A legjobb film, A legjobb rendező, Legjobb főszereplő, Legjobb forgatókönyv- Goya-díj 2015


Szerda, augusztus 17.

A hegedűtanár / The Violin Teacher (r. Sérgio Machado) | 102’, Brazilia
Szereplők: Lazaro Ramos, Sandra Corveloni, Tais Araujo.
A hegedűművész Laerte a zenének él, álmai azonban szertefoszlanak, amikor nem válogatják be a nagy presztízsű Sao Paulo-i Állami Szimfonikus Zenekarba. Hogy eltartsa magát, tanári állást vállal egy állami iskolában a nyomornegyedben. Az új tanár és a kemény világban felnövő diákok eleinte nehezen jönnek ki egymással. Laerte bármit megtenne, hogy kiszabaduljon ebből a közegből, egy idő után azonban különleges tehetséget talál a diákjai között, és elkezdi élvezni a tanítást. Pedig a nyomornegyedből szinte lehetetlen kitörni.
Trailer: http://bit.ly/2aMmZxp
Közönségdíj São Paolo 2015.


Csütörtök, augusztus 18.
Saul fia / Son of Saul (r. László Nemes) | 107’, Magyarország
Szereplők: Géza Röhrig, Levente Molnár, Urs Rechn, Todd Charmont
A náci koncentrációs táborokban a foglyokból álló Sonderkommando terelte be a megsemmisítésre ítélteket a gázkamrákba, vitte át a holttesteket a krematóriumokba, takarította ki a termeket az újabb transzport érkezése előtt és szállította ki a hamvakat a táborból. A megterhelő fizikai munka miatt a sonderesek a tábor többi foglyánál jobb bánásmódban részesültek, a többi táborlakótól elkülönítve laktak, de mint a "titkok őrzőit", néhány hónap után kivégezték a tagjaikat. Az újonnan alakuló sonderkommandó első feladata az előző generáció elégetése volt. A sonderesek közül nagyon kevesen élték túl a háborút. 1944, Auschwitz-Birkenau. Saul Ausländer (Röhrig Géza) egyike a krematóriumokban dolgozó sonderkommandósoknak. Társai tudják, hogy bármelyik pillanatban kivégezhetik őket, fegyvereket gyűjtenek és lázadást szerveznek. Saul viszont az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát, és ettől kezdve a férfit a menekülés helyett egy másik lehetetlen küldetés élteti: elhatározza, hogy kicsempészi a testet és keres egy rabbit, hogy méltó módon eltemethesse a gyermeket.

Trailer: http://bit.ly/29OSYrC
A legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díj nyertese 2016-ban! Cannes Nemzetközi Filmfestivál díj 2015

***
A TIFF Filmkaraván projekt szervezője a Román Filmeket Népszerűsítő Egyesület, támogatója pedig az  Europa Cinemas és  az Országos Filmművészeti Intézet
Sepsiszentgyörgyi szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa, 2016 - a Kép éve.
Bemutatta a BCR, Támogatók: UPC, Staropramen, Romgaz, országos médiapartnerek: Europa FM, Zile și nopți, Cinemagia, Ziare.com. Monitoring partnerek: mediaTRUST
További információk: http://tiff.ro/caravana-tiff/stiri și www.facebook.com/caravanatiff.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26442    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem