2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
XIII. Kárpát-medencei Arany János Balladamondó verseny

Nagykőrös Város Önkormányzata, a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ és az Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 2017. március 03-04. között immár 13. alkalommal szervezi meg a Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak szóló balladamondó versenyét.

A verset szerető fiatalok érdeklődését fenntartva, a verseny Arany János szellemiségének továbbörökítését és a ballada műfajának újra felfedezését tűzte ki célul, összekötő kapocsként szolgálva az irodalmárok, a fiatal generáció és azok tanárai, és egykori pedagógusok között.
A versenyre jelentkező 14-19 éves (9-12. évfolyam) tanulóknak választaniuk kell egyet a három Arany János ballada közül (Szondi két apródja, Mátyás anyja, Zách Klára), valamint további két szabadon választott Arany János balladát is elő kell adniuk.
A nyerteseket a zsűri arany, ezüst és bronz fokozattal és pénzjutalommal díjazza, 7 különdíjas verzenyzőt pedig értékes tárgynyereményekkel jutalmaz.
2017. január 20-a a benevezési határidő, az ezután benyújtott nevezéseket a szervezők már nem tudják elfogadni. A tanulónkénti nevezési díj bruttó 2.000 Ft, amely magában foglalja a verseny utáni gála előadás tiszteletjegyét is.
A versenyre való jelentkezés feltételeiről és minden egyéb fontos információról a http://www.korosikultura.hu/balladamondo-174.html oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24046    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem