2024. április 16., Kedd
Hírarchívum
Szemet gyönyörködtető előadások a Kép évében

KÉPben a technológia címmel előadássorozatot indít decemberben a Kónya Ádám Művelődési Ház,  Sepsiszentgyörgy Önkormányzatával közösen. A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér partnerségében megszervezett sorozat célja a művészet és a tudomány összefonódását megvizsgálni, tetten érni a tudomány és technológia begyűrűzését a művészetek világába. A programsorozat két nemzetközi hírnevű művész előadásából és a hozzájuk kapcsolódó műhelymunkákból áll.


Bordos László Zsolt – művésznevén: Bordos.ArtWorks – Hogyan jutottunk el az épületvetítésig? címmel a vetített kép és az épületvetítés (video mapping) történetéről, kulcsfontosságú mozzanatairól tart előadást december 2-án, pénteken 18.00 órától a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben.


Bordos László Zsolt, 2000 óta foglalkozik videó vetítéssel, vj-ként kezdte a budapesti underground kultúrában. Tanulmányait a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen és a MediaLab UIAH (University of Art and Design), Helsinkiben végezte.  A korai 3d animációs vj vetítéseivel (2000-2004), formabontó vetítéseivel (2005-2006), illetve a 2007-től a jelenig tartó 3d mapping alkotásaival a műfaj elismert úttörői közé tartozik. 2010-től Bordos.ArtWorks és Alkotótársai néven egyre több művész-barátjával dolgozott együtt, rövid idő alatt a video mapping szcéna nemzetközileg elismert jeles képviselőivé váltak. 2014-től kezdődően Bordos a szóló projektekre, architekturális vetítésekre, kisebb méretű tárgyvetítésekre (object mapping), képzőművészeti kiállításokra, valamint színházi és opera díszlet-vetítésekre koncentrál.

Az előadást követő másod- és harmadnapon videomapping workshopon keresztül nyerhetnek az érdeklődők bepillantást a 4. pulzArt kortárs összművészeti fesztiválon bemutatott épületvetítés háttérmunkálataiba. Rancz András és Páll Gecse Ákos jóvoltából a résztvevők kipróbálhatják a mapping készítés alapjait, élőben beszélgethetnek és kérdezhetnek a pulzArt mapping alkotóitól.
December 4-én, vasárnap 11.00 és 13.00 óra között, december 5-én, hétfőn 16.00 és 18.00 óra között zajlik a workshop a MAGMÁban. A helyek száma korlátozott, ezért a szervezők arra kérnek minden érdeklődőt, hogy a kultura@sepsi.ro email címen jelezze részvételi szándekát. 

Egy héttel később, december 10-én, szombaton 17.00 órától folytatjuk az előadásokat, ezúttal Mattis-Teutsch Waldemar hologram művész bemutatóját láthatjuk a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben, A fényművészet és a tudomány címmel.
Mattis-Teutsch Waldemar a hologram művészet egyik legjelesebb nemzetközi képviselője, aki több szállal kötődik Sepsiszentgyörgyhöz. Művészeti tanulmányait a 70-es években végezte Bukarestben, majd a 90-es évek elején kezd el a hologram művészettel foglalkozni. 1996-ban saját hologram laboratóriumot épít Brassóban és 2003-ban Dieter Jung “Hologhraphic Network” című kötetében egy hologrammal jelenik meg. Ugyanebben az évben a Shearwater Alapítvány Hologram programjának kitüntetettje. Műveit a világ számos országaiban láthatjuk, sok közülük magángyűjteményben található.

December 13-a és december 23-a között A fény és a mozgáskép kettős természete címmel Fám Erika film- és médiakutató vezet workshopot a MAGMÁban előre bejelentkezett csoportok számára. A fény kettős természete, részecske illetve hullámjellege, nyomon követhető a vizuális művészetekben való megjelenési formáit vizsgálva. A vizuális kultúra fényorientált kísérleteit, illetve a mozgáskép fényfüggő, fényhasználó módozatait próbálja elméleti szinten, számos példa megvilágításában közelhozni a műhelyfoglalkozás, a laterna magicától a kísérleti filmig, az árnyékszínháztól a videomappingig. Az óvodások és kisiskolások árnyjátékokban vehetnek részt, a gimnazisták és a középiskolások fény-árnyék fotókat készíthetnek, illetve fénytémájú állóképeket vagy mozgókép-alkotásokat hozhatnak létre. A műhelyfoglalkozásokra minden nap 9.00 és 15.00 óra között kerül sor, óvodás, kisiskolás és gimnazista csoportok számára, a részvételhez előzetesen kell jelentkezni Fám Erika workshop vezetőnél a 0724338562-es telefonszámon.

  A rendezvény Facebook elérhetősége: http://bit.ly/2g6Jhby



<< vissza



Oldal megjelenítése: 28025    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem