2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Szent György Napok 2017 – visszatérés a legendához

Idén április 22-e és 30-a között tartják Sepsiszentgyörgy városünnepét. A Szent György Napokat 26. alkalommal szervezik meg, idén a hangsúly a Szent György lovagra tevődik, a szervezésben pedig a Városimázs Iroda és a Kónya Ádám Művelődési Ház munkatársai vállalnak nagyobb szerepet, jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester.


Nagy feladat, minden évben újabb és újabb kihívás Szent György Napokat szervezni, fogalmazott Knop Ildikó programkoordinátor, aki ismertette az idei koncepciót és pár fellépő nevét is bejelentette.

"Ismét a köztudatba szeretnénk hozni Szent György lovag legendáját, képileg és tartalmilag is, sőt, bizonyos programokat erre a mondakörre építettünk, mert szeretnénk, ha mindenki leküzdené a saját sárkányait és ez az ünnep az új kezdetet jelentené" – fejtette ki Knop Ildikó, aki bemutatta a rendezvény új logóját, amelyet a főtéren levő Szent György szobor inspirált. 


Vlad Maistorovici karmester és hegedűművész, a brit Robin Green (zongora) és Harry Cameron-Penny, (klarinét és basszusklarinét), valamint a sepsiszentgyörgyi Ferencz Áron (dob) és a Bukaresti Szimfonikus Zenekar adja a 26. Szent György Napok nyitókoncertjét, derült ki a sajtótájékoztatón. A legendás Queen együttes dalait szólaltatják meg, egyszerre nyújtva a klasszikus koncertek minőségét és a populárisabb zenei műfajok közvetlenségét.

Fellép az idei Szent György Napokon a Kállay Saunders Band, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál sikeres magyar résztvevőjének együttese, a világzene forrásaiból építkező, azokat a legkorszerűbb tánczenékké ötvöző bécsi Ulf Lindemann alias [dunkelbunt]. A közönség visszajelzése alapján visszatérő vendég a Şuie Paparude, a  romániai elektronikus zene királya és a PASO,  a ska zene magyar nagykövete. A Póka-Tátrai reGeneráció, ahogy a neve is jelzi, nemzedékek találkozását sejteti, a két zenei nagyágyú mellett a borzonti származású Baricz Gergely is a csapat tagja. A Szent György Napok utolsó napján lép fel az idei sztár meghívott a Nazareth, a legendás skót hard rock együttes, a zárókoncertet Bródy János tartja, és idén is lesz tűzijáték, hangzott el a sajtótájékoztatón.

Továbbra is négy zenei helyszíne lesz a Szent György Napoknak, a főszínpad idén visszakerül a prefektúra előtti térre, a Sugás áruház előtt lesz a közösségi színpad, a Székely Nemzeti Múzeum ajánlása alapján alakítják a Múzeumkert programját és lesz Ifjúsági udvar is. A kézműves vásár kialakításáról és a lacikonyhák elhelyezéséről még zajlik az egyeztetés.




<< vissza



Oldal megjelenítése: 33034    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem