2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
Székelyföld Kerékpáros Körversenye: érdekességek és útlezárás emlékeztető

Novák Edével szelfizhettek tegnap a sajtósok a Székelyföld Kerékpáros Körversenyét bemutató sajtótájékoztató után, amely során a verseny történetéről, újdonságairól és érdekességeiről tájékoztatták a résztvevőket.


Fotók: Vargyasi Levente

Antal Árpád-András, az idei verseny megnyitójának és felvezető szakaszának otthont adó Sepsiszentgyörgy polgármestere a futam történetéről mesélt és üdvözölte városunk hangsúlyosabb szerepét a Körverseny szervezésében.

Novák Károly Eduárd, aranyérmes paralimpikon, a Tusnad Cycling Team és a Román Kerékpáros Szövetség elnöke elmondta, hogy a verseny három megközelítésből is nagyon fontos: az eredmények, a támogatók és a fiatalok szempontjából, ugyanis felvállalt céljuk a kerékpározás népszerűsítése a szélesebb rétegek körében.
Kiemelte ugyanakkor, hogy a Székelyföld Kerékpáros Körversenye azért is hangsúlyozottan fontos, mert itt is, mint a sportban általában, nem számítanak a kulturális különbözőségek, a fair play elve felülemelkedik a különbségeken.

Ráduly Róbert-Kálmán, Csíkszereda polgármestere és a verseny egyik kezdeményezője a körverseny fontosságáról és egyediségéről beszélt, valamint megosztott néhány érdekességet az ország egyik legfontosabb kerékpáros versenyéről:

  • A Tusnad Cycling Team Románia egyetlen kontinentális kerékpáros csapata.
  • A sajtótájékoztatón részt vett a csapat néhány argentin versenyzője, valamint egy saját nevelésű hazai versenyző is.
  • Székelyföld Kerékpáros Körversenye a hivatásos kerékpározók nemzetközi versenye, az idei futamra 8 országból jelentkeztek csapatok: Románia, Magyarország, Svájc, Szerbia, Olaszország, Ausztria, Ukrajna, Moldova.
  • A verseny bizonyos szakaszai élőben követhetők: a sepiszentgyörgyi prológot és a szombati Hargita fürdői időfutamot az M4 közvetíti, a verseny többi szakaszáról pedig összefoglalók készülnek, amelyeket az Erdély TV-ben lehet megtekinteni.
  • Az idei verseny összköltségvetése 270.000 lej, amelynek egy harmada magán támogatóktól, egy harmada Csíkszereda önkormányzatától és egy harmada a székelyföldi önkormányzatoktól származik: Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda és Székelyudvarhely.

Háromszéki és sepsiszentgyörgyi információk:

  • Idén először Háromszék is hangsúlyosabb szerepet kap a Körverseny szervezésében és lebonyolításában.
  • A verseny hivatalos megnyitójára, a csapatok bemutatkozására és az 5,3 km-es
    prológra Sepsiszentgyörgyön kerül sor augusztus 9-én, szerdán, du. 18.00 órától.
  • A verseny I. szakaszának útvonala Háromszéken keresztül vezet, Kovásznáról indul, Zabolát érintve Kézdivásárhelyen keresztül érkezik be Sepsiszentgyörgyre, amelyen áthaladva Hídvég irányában folytatódik Barót felé, érintve Miklósvárát, Olaszteleket és Vargyast, majd innen érkezik Hargita megyébe. Az útvonal kialakításában fontos szempont volt, hogy áthaladjon a kastélyok és kúriák földjén, innen a szakasz nem hivatalos neve is: Kastély-etáp.
  • A prológ 5,3 km-es szakasza Sepsiszentgyörgy utcáin zajlik, ezért a város 10 utcájában teljes útlezárás lesz holnap, szerda délután 18.00 és 21.00 óra között. Az erre vonatkozó, bővebb írásunkat itt találják.

A versenyzők számítanak a szurkolókra, a szervezők pedig a lakók megértésére és támogatására.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25535    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem