2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Három vállalkozás még az idén beköltözhet a szépmezői ipari parkba

Egy autóipari cég, egy kézműves sört termelő vállalkozás és egy színházi díszleteket gyártó cég fog elsőként beköltözni a Sepsiszentgyörgy melletti ipari parkba.

A vállalkozókat segítő szépmezői ipari park eddig 10,7 hektáron fekvő része rendelkezett ipari park státusszal, és ez nemsokára közel 33 hektárra bővül, hiszen a fennmaradó 22 hektárnyi terület is átkerült az ipari parkot működtető Sepsi Ipar Kft. adminisztrálásába, így annak ipari park státusba való besorolását is indítványozni fogja a belügyi és közigazgatási tárcánál Zsombori Lászlót, a Sepsi Ipar Kft. ügyvezetője.
Az ipari park célja, hogy segítse a vállalkozásokat, munkahelyeket hozzon létre, ezáltal még vonzóbbá tegye térségünket a befektetők számára.


Fotó: Vargyasi Levente

A beköltözés előtt álló három vállalkozás mellett az eddigi érdeklődők zömében helyi vállalkozások, de német részvényekkel rendelkező cég is jelentkezett már, adta tudtunkra Zsombori László.
Az ipari parknak mint vállalkozói bázisnak nagy előnye az oda beköltöző vállalkozás számára az, hogy mentesíti a terület- és  ingatlanadó fizetése alól, ami egy óriási segítség az adott vállalkozás elkezdésében, működtetésében, illetve a további cégek bevonzásában. Ehhez számos feltétel mellett az szükséges, hogy az adott vállalkozás működő, fizetésképes és jogilag rendezett legyen, ne álljon csőd-, felszámolási eljárás alatt, rendelkezzen a beruházáshoz szükséges pénzügyi eszközökkel, munkahelyeket hozzon létre beruházásával, illetve legalább ezer négyzetméternyi területet béreljen évi 1,5 euró + áfa/négyzetméterért. Ez az összeg változhat a beruházás értékének, az újonnan teremtett munkahelyek számának, a cég tevékenységének, illetve a vállalkozás által biztosított átlagbér országos átlaghoz viszonyított mértékének függvényében.
Az ipari park irodáknak fenntartott épületében a befektetők irodahelyiségekre is pályázhatnak. A liciten induló bérleti díj ez esetben 3 euró + áfa/négyzetméter. A park központi épületében 24 iroda található, amelyek 18-42 négyzetméter közötti alapterületűek.
A lakosság szempontjából a park egyértelműen a munkahelyteremtés miatt lesz igazán fontos helyszín Sepsiszentgyörgy közelében.

Bár az önkormányzati tulajdonban levő Szépmező 5. szám alatti ipari park jelenlegi működéséhez vezető út a sokszor ellentmondásos előírások miatt elhúzódó és bürokratikus volt, Zsombori László szerint az elkészült szabályzatukkal igyekeztek minden lehetséges vállalkozói kérdést megválaszolni, és az eddig tapasztalt akadályokon változtatni, hogy a továbbiakban rövidebb idő alatt juthasson el egy-egy vállalkozás a licitig, majd a beköltözésig.
Az ügyvezető bízik abban, hogy azok a cégek, amelyek az ipari parkban kezdik vagy folytatják működésüket, belátják, hogy egy hosszú távú, de megtérülő befektetés ez számukra. Az első bérlők beköltöztetése után látják majd tisztán a gyakorlatban is, hogy hogyan lehet csökkenteni a gyakran magánszférából állami szférába csöppenő cégek számára az elhúzódó ügyintézési időt.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 59823    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem