2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Sporttal a rászorulókért

A szurkolók támogatását és adományait várja a Sepsi Sic és a Máltai Szeretetszolgálat a holnapi kosárlabda mérkőzésen az Olympiacos ellen.

Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott ma Antal Árpád-András polgármester, meghívottjai, Puskás Bálint volt alkotmánybíró, a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezetének alapítótagja és Rusz István, a Sepsi SIC női kosárlabda csapat sportmenedzsere társaságában. A sajtótájékoztató témája a holnapi kosárlabda mérkőzés köré szervezett adománygyűjtési akció volt, amely a Sepsi SIC, a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának összefogásában valósul meg.

A Sepsi SIC női kosárlabda csapat játékosai holnap, csütörtök délután 18.30 órától a görög Olympiacos Pireus csapat játékosaival csapnak össze az Európa-kupa rájátszásának első fordulójában. Tekintettel a helyi kosárlabda csapat nagyszámú szurkolótáborára, valamint arra a tényre, hogy az ellenfél csapata igazi nagyhatalomnak számít a női kosárlabda világában, a szervezők rekordszámú nézőre számítanak a holnapi mérkőzésen.


Ennek a reménynek a fényében született meg az együttműködés a jótékonysági szervezet és a sportcsapat között, hiszen arra kérik a szurkolókat, nézőket, hogy mindannyian hozzanak magukkal egy plüssállatot, plüssjátékot, amelyet a mérkőzés végén a pályára dobnak adomány formájában. Ruszt István annyival egészített ki a kérést, hogy a labdajátékra való tekintettel, a plüssök mellett labdákat is örömmel látnak az adományok között.

A játékosokkal közösen a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei is a pályán lesznek a mérkőzés végén, ők gyűjtik és dobozolják a játékokat, amelyeket rászoruló gyermekeknek juttatnak el: a kovásznai és tusnádi Szent Ferenc Alapítvány házaiba, árva-, valamint nagycsaládban élő gyermekeknek.

Tekintettel arra, hogy egy nemzetközi találkozóra kerül holnap sor, valamint, hogy december 14. és 16. között országos gyásznapot hirdettek Mihály király emlékére, a mérkőzést különféle szabályok betartásával kell lebonyolítani, amelyről folyamatosan tájékoztatják a nézőket.

Puskás Bálint elmondta, hogy évek óta gyümölcsöző kapcsolatuk van mind az önkormányzattal, mind a Sepsi SIC-kel, számtalan közös segítő programot valósítottak már meg, ezek sorát gazdagítja a holnapi akció is.

Antal Árpád polgármester arról beszélt, hogy a Sepsi Arénát nem csak sportlétesítményként képzelték el, hanem egy közösségi térként is, az élmények házának, ahol örülni és reménykedni lehet. A holnapi mérkőzés egy ilyen alkalom, amit az ajándékozás élménye még szebbé tehet.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 53289    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem