Petra Knežević Kolarevic, profi műkorcsolyázó

– Sportra nevelés játékos formában –

A Sepsi Arénában 2017. október másodikától indult a Bevezetés a sportba gyerekfoglalkozás, amely idén februártól kiegészült a korcsolyaoktatással. A program rendkívüli népszerűségnek örvend azóta is, mi pedig a gyermekekkel foglalkozó oktatókat ismertetjük meg a városlakókkal. A sorozat eddigi részeiben beszélgettünk Dombi Szabolcs-csal, Kovasch Norberttel, Farkas Zsuzsannával, Kernászt Hubával és Kertész Zoltánnal. A hatodik részben a programban nemrég bekapcsolódott műkorcsolya edzővel, a horvát származású Petra Knežević Kolarevic-csel találkoztunk.   

Fotó: Vargyasi Levente

Mondjál náhány szót magadról, honnan jöttél és hogy kerültél Sepsiszentgyörgyre?

-    Horvátországból származom, ott éltem 18 éves koromig, amikor Szerbiába költöztem az egyetemi tanulmányaim miatt. 2015-ben költöztem Romániába, ugyanis a férjem akkor kapott itt szerződést kosárlabda edzőként, így jöttem vele.  

Hogy kerültél be az Aréna-programba?

-    Hasonló programot csináltam Kézdivásárhelyen, van ott 2 éve egy korcsolyaklubom, és ott is foglalkoztam ilyen iskolai korcsolyaoktatással, onnan kerültem ide a Sepsi Arénához.

Tehát, nem ez az első tapasztalatod olyan gyermekek oktatásával, akik nem profi sportolónak készülnek?

-    Nem, dolgoztam már hasonló korú gyermekekkel. Amit itt csinálunk, az igazából nem edzés, hanem bevezetés a korcsolyázás alapjaiba, a mozgásba, a rendszeres fizikai gyakorlatokba, ami nagyon jó a gyermekeknek. Edzésekkel délután foglalkozom.

Az elmúlt néhány hónap alapján, melyek az általános tapasztalataid a korcsolya oktatással kapcsolatban?

-    Alig néhány hónapja vagyok itt, és nagyon jól érzem magam. A gyerekek nagyon édesek, sokan közülük nagyon tehetségesek, akarnak tanulni. Hamar megértik a gyakorlatokat, gyorsan reagálnak, nagyon jó élmény velük dolgozni. 

Van-e valami vicces, kedves történeted, amit ebben a programban éltél át?

-    Nincs egy konkrét történetem, de vannak kedves helyzetetek, amikor akarnak velem beszélni a gyermekek, magyarul vagy románul szólnak hozzá, én meg nem értem őket. Ilyenkor megfognak és mutatják, mit szeretnének. Eleinte nagyon vicces volt, ahogyan megpróbálták megértetni magukat. Most már tudok én is néhány szót magyarul és románul, így könnyebben kommunikálunk.

Talán egyszerűbb is gyermekekkel az ilyen helyzeteket kezelni…

-    Sokkal egyszerűbb. Egyáltalán nem gond, hogy nem beszéljük egymás nyelvét, különösen sportoktatásban. Itt nem annyira fontosak a szavak, hiszen meg tudjuk mutatni egymásnak, hogy mit akarunk. Így ők is boldogok, én is az vagyok.

  Fotó: Vargyasi Levente