2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Tájékoztató kampány indul a kutyatartást illetően

A kutyatartással és a kóbor kutyák helyzetével kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót 2018. szeptember 24-én Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának székhelyén, amelyen Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, Horia Kraus, a Nez Perce Állatokért Egyesület elnöke és Máthé László, a Tega Rt igazgatója osztották meg tapasztalataikat, gondolataikat. 

A Nez Perce Állatokért Egyesület 2014-ig volt a Szépmezői Kutyamenhely működtetője. Horia Kraus, az egyesület elnöke a Németországban szerzett tapasztalatait összegyűjtve egy tájékoztató kampánnyal kíván hozzájárulni a kóbor kutyák helyzetének rendezéséhez. Elmondása szerint a szabadon kószáló ebek szaporodásának megfékezéséhez legfőképpen mentalitás változásra van szükség, a nyugat-európai országok erre jó példaként szolgálnak, hiszen ott alig, vagy egyáltalán nem lehet kóbor ebekkel találkozni az utcákon, és ez legfőképpen az emberek viszonyulásán múlik.

Fotó: Vargyasi Levente

A Nez Perce egyesület törekvése, hogy az általuk megtapasztalt, és Európában már bevált módszereket átadják. Ezért 10 ezer példányban tájékoztató prospektust nyomtattak ki, amely hasznos tanácsokat tartalmaz a kutyatartást és az örökbefogadását illetően. A szóróanyagot az önkormányzat és a Tega segítségével juttatják el a lakókhoz.

Máthé László, a Tega Rt. igazgatója adatokat ismertetett, ezek szerint a városban 606 tömbházlakásban tartott kutya van regisztrálva, amelyek után havi 9 lejes díjszabást fizetnek a gazdák. A szépmezői menhelyen idén összesen 345 kutyát fogtak be az intézmény munkatársai, ebből eddig 216 ebet fogadtak örökbe, az örökbefogadott ebek fele külföldön talált új otthonra.

Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a találkozón kifejtette, hogy az önkormányzat szívesen fogadja a civil kezdeményezéseket, a hasznos tapasztalatokat, amelyeket igyekeznek beépíteni a mindennapokba, valamint a szépmezői kutyamenhely működtetésében is figyelembe vesznek.

Fotó: Vargyasi Levente

A Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Tega Rt közötti szerződés a kutyamenhely működtetésére az idei a jövő év júniusában lejár, ezért a polgármesteri hivatal nyitott az új megoldásokra. Az önkormányzat olyan intézkedéseket kíván eszközölni, amelyek megfelelő körülményeket biztosítanak úgy a menhely működtetésére, mint a házi kedvencek tartására vonatkozóan. A város vezetősége bízik benne, hogy sikerül elindítani egy párbeszédet a lakókkal, amely során közösen találnak majd megoldásokat a kutyatartásra és a kóbor kutyák problémáinak megoldására.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 67043    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem