2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata iskolai étkezdét létesít a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjainak

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa elfogadta azt a határozattervezetet, amely értelmében felszámolják a Sólyom utca 25. szám alatt működő szociális étkezdét és az ingatlant a Plugor Sándor Művészeti Líceumnak adják át iskolai étkezde létesítése céljából.

Az öt évvel ezelőtt Európai Uniós forrásokból felújított szociális étkezde az utóbbi időben mindössze 15%-os kihasználtsággal működött. Ebből az okból kifolyólag Sepsiszentgyörgy Önkormányzata úgy döntött, hogy optimálisan fogja kihasználni az épületet.
Figyelembe véve azt, hogy a Plugor Sándor Művészeti Líceum az egyetlen olyan bentlakásos tanintézmény, amely nem rendelkezik iskolai étkezdével, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata átadja a Sólyom utcai ingatlant a líceum számára.

Az intézmény bentlakó diákjai szervezett keretek között napi három étkezésben részesülnek majd, de a  Speciális Általános Iskola tanulói is itt fognak ebédelni.

Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően az étkezde 85%-os kihasználtsággal fog működni, és a szolgáltatások minőségének javításával ez a 100%-ot is elérheti.

Fotó: Henning János



<< vissza



Oldal megjelenítése: 93676    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem