2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Afrikai sertéspestist azonosítottak be az Őrkő egyik gazdaságában Egyelőre nem szükséges leölni állatokat

Bebizonyosodott az afrikai sertéspestis-vírus jelenléte azon két disznótetem esetében, melyeket csütörtökön találtak a sepsiszentgyörgyi Őrkő szemétgödrében. A rendőrség azonosította az elhullott állatok tulajdonosát és annak gazdaságát, a gócpont több kilométeres körzetét pedig megfigyelés alatt tartják.

Miután a bukaresti illetékes diagnosztikai központ igazolta a fertőző kór jelenlétét, az érintett gazdaságot a hatóságok megfigyelés alá helyezték, fertőtlenítettek, közlekedési korlátozásokat vezettek be az emberek és járművek számára, s hasonló intézkedés vonatkozik az állatok, különböző termékek mozgására is.

Az előzetes vizsgálatok nyomán kiderült, az elhullott disznókat a beazonosított gazdaságban nevelték közel egy évig, az állatokat leggyakrabban szeméttárolókból származó ételmaradékokkal etették. Az állatok nem szerepeltek a nyilvántartásokban sem, egyikük sem volt megjelölve a kötelező fülszámmal – olvasható a Sikó-Barabási Sándor által jegyzett tájékoztatóban. A megyei főállatorvos leszögezte, a vizsgálatokat folytatják, a megyei illetékes hatóságok rendkívüli ülésükön már megvitatták a legfontosabb tennivalókat és a sertéspestis terjedését célzó intézkedésekről is megállapodtak.  Első lépésként a fertőző góc körüli 3 km-es körzetet védőövezetté nyilvánították, illetve további 10 km-es övezetet megfigyelés alatt tartanak.

A megyei állat-egészségügyi igazgatóság ismételten felhívja a sertéstartók figyelmét, hogy az elhullott állatokról illetve a gyanús megbetegedésekről is kötelesek tájékoztatni a hatóságokat, s emlékeztetnek, az állattetemek kidobása súlyos kihágásnak számít.

Fontos a lakosság támogatása a megelőzésben

Hangsúlyozzák, minden gyanús állatot leölnek, a tulajdonosokat pedig az állam kárpótolja az érvényes jogszabályok alapján. Sikó-Barabási Sándor kifejtette: számítanak a lakosság támogatására a rendkívül fertőző kór terjedésének megakadályozását és felszámolását célzó intézkedések betartásában. Ugyanakkor emlékeztetett, az afrikai sertéspestis embereket nem veszélyeztet, csupán a házi sertések és vaddisznók esetében okoz megbetegedést. A vírus ellenálló-képességét érzékeltetve a megyei főállatorvos korábban elmondta: a fertőzött disznók ürülékében két hétnél is tovább életben marad, az elhantolt vagy oszlásnak indult tetemekben több hónapig, a mélyhűtött húsban pedig évekig kibírja.

Egyelőre nem kell pánikolni, állandó felügyelet alatt tartják a gyanús területet

A pánikkeltést megelőzendő, Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos szombat délelőtt pontosításokat közölt a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben február elsején igazolt sertéspestis-esetek kapcsán. Leszögezte: a vírus jelenlétét a bukaresti központi laboratorium igazolta, a területet zárlat alá helyezték és állandó felügyelet alatt tartják. „Pillanatnyilag nem merült fel, hogy a 61 darab sertést, ami ezen a területen van, le kellene ölni!...Amennyiben valakinek megbetegszik a disznója azonnal jelentse a körzeti állatorvosnál. Ha egy disznó vagy malac elpusztul, azt ne dobjuk ki vagy ássuk el!” - figyelmeztetett a megyei főállatorvos, aki azt is megjegyezte, az ügy kapcsán folyamatosan tájékoztatják a lakosságot.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 71488    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem