2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
BookMegállók Sepsiszentgyörgy közterein a Diákok Évében

Újabb tenniakarási bizonylattétel a Diákok Évében

A pulzArt7 alatt zajlott Silent Poetry sikerén felbuzdulva egy újabb csapat fiatal vágott bele saját ötletének megvalósításába. A BookMegálló elnevezésű kezdeményezés ötletgazdája a basement csapata, amely vegyesen Mikeses és Mikós líceumistákból áll. A Silent Poetryhez hasonlóan ezt az ötletet is a Háromszéki Diáknapok előselejtezőjére nyújtották be. 

A BookMegálló elsősorban egy, az olvasást mint élményt népszerűsíteni hivatott projekt. December közepétől a város Főterén és különböző buszmegállókban szabadtéri könyvespolcok állnak majd, amelyekről bárki szabadon elemelheti az olvasnivalókat, valamint (cserébe) az otthon már feleslegessé vált könyveivel gazdagíthatja azokat, ezáltal örömet szerezve a polcok iránt ugyanúgy érdeklődő embertársainak. Az ünnepek közeledtével talán pont egy otthon kallódó könyv lesz az, ami apró örömöt csempészhet egy éppen arra rászoruló szívébe, vagy mosolyt csalna egy kisgyerek arcára.

A kezdeményezés lehetővé teszi a mindennapi rohanásból való kiszakadást egy könyv fellapozásával, ezáltal értékkel töltve meg azt a pár percet, amit buszra, vagy egy másik személyre való várakozással, vagy épp a közösségi oldalakon való céltalan görgetéssel töltene.  Ezek a bármikor elérhető, ingyenes, szabadtéri könyvtárak az olvasás népszerűsítése révén igyekeznek nevelő jelleggel hatni városunk lakosságára, valamint ezzel egyidőben közösségi élményt is nyújtani.

A könyves szekrények kihelyezését egy könyvgyűjtés előzi meg, amely során különböző gyűjtőpontokon várják a könyvadományokat, hogy később ezek felkerülhessenek a polcokra. Ha bárki keresgélni kezd, akkor biztosan talál otthon olyan olvasnivalót, amelyre már nincs szüksége. Ezeket a könyveket november 26. és december 8. között a következő helyszínek bármelyikén leadhatja: Szimpla, Tein, Zamat, Színház Büfé, Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Székely Mikó Kollégium, Református Kollégium, Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, Puskás Tivadar Szakközépiskola, Mihai Viteazul Főgimnázium, Plugor Sándor Művészeti Líceum, Szemerjai Templom, Református Vártemplom, Evangélikus Templom, Unitárius Templom, Kónya Ádám Művelődési Ház, Városimázs Iroda.

A projektet kiötlő fiatalok minden városlakót arra buzdítanak, hogy adományozzák oda feleslegessé vált könyveiket, majd a BookMegállókban keressenek új és izgalmas olvasnivalót helyettük.


 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 36375    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem