2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Összefogásból, szolidaritásból és fegyelmezettségből jelesre vizsgázott Háromszék

Kevesebb központosításra és nagyobb decentralizációra van szükség, a terepismeretet szükséghelyzetben sem szabad aláértékelni, a háromszéki, sepsiszentgyörgyi közösség fegyelmezettsége, összetartása példaértékű, hangsúlyozták közös sajtótájékoztatójukon a háromszéki elöljárók. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere pénteken Szükségállapot és vészhelyzet között címmel elemezte az elmúlt időszakot, meghatározva a  következő önkormányzati prioritásokat is.

Bukarestben úgy viselkednek, mintha egyéjszakás kaland lenne a vészhelyzet, húsz millió ember sorsa, értékelte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a közös sajtótájékoztatón.

„Az elmúlt időszak tapasztalata az, hogy elsősorban magunkra, valamint nemzettársainkra, magyarországi barátainkra számíthatunk. Bukarest, ahová adólejeinket adjuk, ezzel szemben mindent központosított, az állam nemcsak bizalmatlan, hanem ellenséges volt velünk szemben. Sem a demokráciáról vallott felfogásunknak, sem a tapasztalatainkkal nem esik egybe azzal, hogy csak Bukarest tudná megoldani a problémákat, az elmúlt hetek pedig éppen azt erősítették meg, hogy a helyi és megyei önkormányzat terepismeretét nem lehet megkerülni. Úgy vélem, a kisebb gondokat leszámítva, a háromszéki emberek jelesre vizsgáztak összefogásból szolidaritásból és fegyelemből. Megköszönöm mindazok segítségét, akik az elmúlt időszakban segítőkezet nyújtottak, magánszemélyektől a kis- és nagyvállalatokig sokan adományoztak, segítettek, ahol csak tudtak” – hangsúlyozta a tanácselnök. 

Az emberek biztonsága a legfontosabb, Kovászna Megye Tanácsa ezért a szükségállapot ideje alatt a hivatal és a hozzátartozó intézmények tevékenységének átszervezése mellett számos konkrét szociális és egészségügyi intézkedéseket hozott, ugyanakkor a lakosság tájékoztatása és az önkéntes mozgalom támogatása is nagy hangsúlyt kapott. Az év elején meghatározott költségvetéshez viszonyítva a szociális és gyermekvédelmi rendszert további 300 ezer lejjel támogatták koronavírus-tesztek elvégzése, védőfelszerelés és fertőtlenítés biztosítása érdekében. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház eredeti költségvetésén túl 1,4 millió lejjel támogatták, ugyanakkor 125 ezer lejjel a kézdivásárhelyi kórházat, amely a nem Covid-betegeket vette át. Megoldást találtak a városi kórházak, a megyei vérközpont, a kovásznai szívkórház, a családorvosok támogatására is, védőfelszerelést és fertőtlenítőszereket biztosítva. Ezeket az intézkedéseket egészítette ki az RMDSZ-en keresztül érkező magyarországi adományok szétosztása is, ismertette az elnök.

Fotó: Kocsis Boldizsár János

Az elkövetkező időszak prioritásait ismertetve elmondta, hogy a megyei egészségügyi rendszer és a szociális háló megerősítését tűzték ki célul, folytatva a megyei kórház korszerűsítését: uniós forrásból bővítik a sürgősségi ellátást, országos forrásból új tüdőkórházat építenek, felújítják a belgyógyászat épületét, saját költségvetésből alakítják ki a heliportot a kórház udvarán.  
 
Munkahelyvédelmi és gazdaságélénkítési alapot hoz létre Sepsiszentgyörgy Önkormányzata

Antal Árpád András sajtótájékoztató keretében mutatta be Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedéseit, illetve ismertette az elkövetkező időszak prioritásait.

„Nekünk a válság a március 15-ei ünnepség lemondásával kezdődött, ezt a prefektustól a nemzeti színű zászlók kihelyezése miatt kapott büntetés és a rendőrparancsnok által a hangosbemondó miatt indított bűnügyi eljárás követte. Habár az elején akadályokba ütköztünk és sok esetben kihagytak a döntésekből a fent említett intézmények vezetői, mi mégsem hagytuk magára a közösséget és végeztük azt, amivel az emberek megbíztak bennünket.” - nyitotta bemutatóját Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Ezt követően újra megköszönte a helyi közösségnek, hogy nyugodtak tudtak maradni ebben a nehéz helyzetben. Az összefogásnak köszönhetően ez a válság közelebb hozta egymáshoz nemcsak a közösség tagjait, hanem az önkormányzatot is a lakókkal. Kiemelte, hogy mennyire fontos az eddig tanúsított higgadságot az elkövetkezendő időszakban és majd a válság után is megőrizni.

„Az elmúlt két hónap során komoly problémákat tapasztaltunk az egészségügyet és a közbiztonságot illetően is. Szembesültünk az agyonközpontosított állam, az elmúlt harminc év közpolitikáinak kudarcával. Ennek a tanulsága pedig az, hogy az államot meg kell reformálni, régiosításra és nagyobb decentralizációra van szükség. A döntéseket közelebb kell hozni az emberekhez.” - összegezte Antal Árpád.

Továbbá kihangsúlyozta, hogy az önkormányzat a társadalmi prioritásokat az elkövetkezendő időszakban a munkahelyek védelmére, a vállalkozások ösztönzésére és munkahelyek teremtésére fordítja. „A következő napokban átszervezzük a város költségvetését és létrehozunk egy 5 millió lejes munkahelyvédelmi és gazdaságélénkítési alapot a bajba jutott emberek és vállalkozások részére. Ennek részleteit a helyi vállalkozói szövetségek képviselőivel közösen fogjuk kidolgozni. Ott igyekszünk segíteni, ahol az állam nem tudott.” - zárta a gondolatait Antal Árpád András polgármester.

A támogatást továbbra is a már működő De Minimis program keretében igényelhetik majd a helyi vállalkozók, a visszaigényelhető adó mértéke 40 százalékra növekszik.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 33351    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem