Hamarosan befejeződik a központ felújítása | A városban jelenleg közel 50 helyszínen folynak felújítási munkálatok – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester.
„Befejeződtek a közművesítési munkálatok a Dózsa György, a Budai Nagy Antal és az Erdő utca, a Csíki utcában elkészültek a csatornázási, víz- és gázvezetési munkálatokkal, hátra van még az elektromos áram vezetése és a közvilágítás felújítása, folyamatban van a Munkás és a Romulus Cioflec utcák felújítása. Hamarosan a központban lefestik a frissen aszfaltozott utcákat, a park körüli járdák aszfaltozása is zajlik” – sorolta a munkákat a város vezetője.
A központban zajló munkálatok kapcsán Antal elmondta, a két megbízott cég eddig jó munkát végzett, de tízest egyik sem kap, ugyanis az előkészítéssel rengeteg gond volt. „A határidőt nagyrészt tartani tudják, hiszen az aszfaltozás megvolt, az aknatetők megemelése és a vezetékek föld alá helyezése folyamatban, mindössze az oszlopok megérkezése késhet, valamint az időtől függ az utak lefestése” – fejtette ki Antal Árpád András.
A polgármester elmondta még, elvégezték a Nicolae Grigorescu utca szegélykövezését, egyirányúsítják ezt az utcát, a kitérősávokat már kiképezték. Elkészült a Gyár utca – Ág utca – Grigore Balan sugárút közti belső udvar rendbetétele, itt parkolóhelyeket alakítottak ki, kész van az Egészség, a Kossuth Lajos, a Vasile Goldis és a Fáklya utcai parkoló.
| << vissza
Oldal megjelenítése: 24296
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|