Leváltották Bálint József alpolgármestert | A szerda esti tanácsülésen a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tagjai megszavazták a Bálint József alpolgármester leváltásáról szóló tanácshatározatot. Antal Árpád András polgármester kezdeményezését azzal indokolta, hogy az MPP frakció végre megszabadulhat attól az ellentmondásos szereptől, hogy döntéshozó szerepben is ellenzékként viselkedik. Sepsiszentgyörgy polgármestere többször is hangsúlyozta, másfél évvel ezelőtt hitt abban, hogy az MPP tagjai tudnak és akarnak is a város érdekében dolgozni, de sajnos azt tapasztalta, hogy folyamatosan akadályozták a munkában.
„Kezdeményezésem nem elsősorban a személy ellen szól, hanem az MPP frakció fegyelmezetlensége ellen. Tulajdonképpen arról van szó, hogy összhangba kell hozni az MPP frakció státusát viselkedésével. Az változik, hogy nem lesz többé elvárásom, mert az MPP egyértelműen ellenzék lesz” - fejtette ki Antal Árpád András polgármester, felkérve az MPP tanácsosait, hogy ellenőrizzék nyugodtan munkáját, hiszen az ellenzéknek ez is a feladata.
Klárik Attila az RMDSZ frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az alpolgármesteri tisztség kizárólag politikai alku eredménye, válaszolva arra, hogy az MPP tanácsosok szerint törvénytelen a Bálint József leváltását kezdeményező tanácshatározatot. A tanácsülésen az RMDSZ frakció, a Nemzeti Liberális Párt két tanácsosa és a Szociáldemokrata Párt egy tanácsosa megszavazta az éles vitát kiváltó tanácshatározatot, a Demokrata Liberális Párt tanácsosa nem vett részt a gyűlésen, az MPP frakció tagjai pedig szavazáskor kivonultak az ülésről.
A város vezetője elmondta, nem fog javasolni senkit a megüresedő alpolgármester tisztségre. Bálint József a továbbiakban városi tanácsosként vesz részt az önkormányzat munkájában, tanácsosi mandátumát nem veszíti el – hangzott el a tanácsülésen.
A szerda esti tanácsülésen éles vita alakult ki annak kapcsán is, hogy a december elsejei megemlékezéseket szélsőséges román fiatalok akarták megzavarni. Antal Árpád András polgármester megköszönte a sepsiszentgyörgyi lakosság bölcs hozzáállását, amellyel elutasította a kintről jövő provokációt, a tanácsosok nagy része pedig úgy értékelte, a rendfenntartók nagy fegyelemmel és hozzáértéssel végezték munkájukat.
| << vissza
Oldal megjelenítése: 23557
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|