2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Megszavazták Sepsiszentgyörgy 2010-es költségvetését
Idén kisebb költségvetéssel indul a város, mint a tavaly, de remélik, hogy évközben pályázatokból és kormányprogramokból sikerül majd pótolni a bevételeket – hangsúlyozta Sepsiszentgyörgy 2010-es költségvetésének bemutatásakor Antal Árpád András polgármester. 

A szerdai rendkívüli tanácsülésen, az előzetes egyeztetéseknek köszönhetően a városatyák egyöntetűen elfogadták a határozattervezetet. Sepsiszentgyörgy idei induló költségvetése 95.624.000 lej, közel 20 százalékkal kevesebb, mint tavaly.

A tervezet szerint közel 20 millió lej folyik be a városkasszába a helyi adók és illetékek kifizetéséből, míg a jövedelemadóból, a hozzáadott értékadóból visszaosztott hányad és a közintézmények költségeire kiutalt összeg meghaladja a 40 millió lejt.

A kiadások tételnél a tanügyben dolgozók bérezésére 34.974.000 lejt szánnak, ezt az összeget a központi költségvetésből biztosítják, tulajdonképpen az önkormányzatnak csak tovább kell utalnia. 

2.600.000 lejt kap a várostól a Tamási Áron Színház, 800.000 lejt az Andrei Mureșanu Színház, míg a Kónya Ádám Művelődési Háznak idén 790.000 lejből kell gazdálkodnia. A városi tanács 790.000 ezer lejjel társfinanszírozza a Háromszék Táncegyüttest. 153.000 ezer lejt különítettek el a történelmi egyházak támogatására.

3.010.000 lejbe kerül az uszoda, a Városi Sportbázis és a Sugásfürdői Szabadidőközpont fenntartása.  Idén folytatják az Erzsébet Parkban szükséges munkálatokat, a Mihai Viteazul tér rehabilitálását, játszóterek felújítását. Szociális védelemre Sepsiszentgyörgy idén 5.722.930 lejt költ. A város vezetője elmondta, 2010-ben prioritásként kezelik a tömbház-szigetelési program folytatását, a víz- és csatornahálózat fejlesztését, valamint a pályázatok önrészének biztosítását.


<< vissza



Oldal megjelenítése: 23454    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem