2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Squash- és teniszpályák épülnek Sepsiszentgyörgyön

Hivatalos sportággá válhat a fallabda Romániában

Sepsiszentgyörgy önkormányzata közösen egy magyarországi vállalkozóval egy sportkomplexum építését tervezi, amely négy fedett teniszpályából és három squashpályából állna – jelentette be Antal Árpád András polgármester pénteki sajtótájékoztatóján. Az önkormányzat a területet biztosítja a vállalkozónak, most készítik elő a tanácshatározatot. Fontos, hogy az önkormányzat segítse azokat, akik sportban már letettek valamit az asztalra – emelte ki a polgármester.


Fotó: Karda Zenkő

Vaszil Gyula, vállalkozó elmondta, várhatóan fél millió eurós beruházásról lenne szó, a tervek szerint a Vadász utcai füves pálya mellett épül közel 4000 négyzetméteren. A cég Magyarországon jelenleg 15 teniszpályával rendelkezik, Romániában is már jelen vannak a piacon, azonban bowling pályával.

Szabó Tibor sepsiszentgyörgyi vállalkozó elmondta, a terveik között az is szerepel, hogy hivatalos sportággá nyilvánítassák a fallabdát, ugyanis Romániában egyelőre még nem az. A procedúrát elkezdték, azonban az országban legalább öt megyében kell ilyen sportot űzni.


Fotó: Karda Zenkő

Sepsiszentgyörgyön az uszoda épületében már létezik egy fallabda pálya, amely a sajtótájékoztató helyszínéül szolgált, a vállalkozók elmondták, hétvégén squash versenyre kerül sor. Benevezni a helyszínen vagy a 0788-150-608-as telefonszámon lehet, további részletek a  www.squashsport.ro honlapon. 


<< vissza



Oldal megjelenítése: 25189    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem